Ezt kell tudnia az ünnepi nyitvatartásról

önkéntes nyugdíjpénztárak illusztráció, nyitva tábla egy pénzintézeti fiók előtt 2008. július 30-án
Vágólapra másolva!
Ma, illetve a következő három napban gyakorlatilag egyetlen napra zárnak be az üzletek: ez pedig a mai. Holnap már szombati nyitvatartás szerint üzemel minden, és hétvégén sem zárnak be azok az üzletek, amelyek máskor sincsenek zárva. A temetők pedig hosszabb ideig lesznek nyitva, igaz kocsival az Újköztemetőt leszámítva sehová sem lehet behajtani. Ettől függetlenül persze péntek munkaszüneti nap, amelyet jövő héten le kell majd dolgozni, de ez csupán azokat érinti, akik hétfő-péntek ritmusban dolgoznak.
Vágólapra másolva!

November elseje, vagyis Mindenszentek napja piros betűs ünnep, ez pedig az jelenti, hogy

az üzletek többsége zárva lesz. Azonban a benzinkutak, az éttermek többsége, illetve természetesen a máskor is éjjel-nappal nyitva tartó üzletek nyitva lesznek.

Fotó: Mudra László [origo]

Holnap, vagyis november 2-án pedig

minden olyan üzlet, amely normál esetben vasárnap is nyitva van, kinyit.

Vagyis a nagyobb bevásárlóközpontok üzletei, és a hipermarketek üzletei.

Ezen a napon a posták a szombati nyitva tartás szerint üzemelnek.

Mindenszentek napján csak az ügyeletes gyógyszertárak lesznek nyitva. November 2-án viszont a nagyobb gyógyszertárak nyitva lesznek, de a kisebbek közül (főleg, amelyek hétvégén amúgy sincsenek nyitva) sok bezár pénteken, november 2-án is.

A kórházak ma ügyeleti rendszer szerint működnek, holnap azonban elvileg nem, de ezt az adott kórház dönti el, és ez igaz a háziorvosokra is.

Lesznek olyanok, akik rendelnek, mások pedig nem, erről persze előre tájékoztatni kellett az embereket.

A Budapesti Temetkezési Zrt. rengeteg emberre számít a következő napokban. Ezért a szokásosnál tovább, este nyolc óráig nyitva tartanak. Október 29-től november 4-ig.

A kiemelt temetőkben, például az Újköztemetőben október 27-től november 2-ig három mikrobusz szállítja a temetőn belül az embereket ingyen reggel nyolc és délután öt óra között.

A temetőbe viszont október 31-e és november 2-a között tilos autóval bemenni.

Ez alól az Újköztemető kivétel.

Forrás: MTI/Komka Péter

Ez a tiltás persze azokra nem vonatkozik, akiknek van mozgáskorlátozott igazolványuk.

Azért, hogy a forgalom zavartalan legyen, a temetőkben a szokásosnál jóval több rendőr és polgárőr lesz majd.