Szijjártó Péter: Újabb húsipari vállalatok exportálhatnak Szingapúrba

Szijjártó Péter, interjú, 2018.09.20.
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a közmédiának adott interjút. Itt elmondta, hogy fontos megállapodást kötött Magyarország Szingapúrral, így újabb cégek exportálhatnak húst az országba.
Vágólapra másolva!

Sikerült megállapodni Szingapúrral,

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a közmédiának.

A magyar kormány kiemelt céljának tekinti a keleti nyitás politikájának tükrében a távol-keleti exportlehetőségek bővítését is, ennek újabb lépése, hogy az eddigiek mellett további öt húsipari vállalat exportálhat Szingapúrba.

Szijjártó Péter külügyi tárcavezető a szingapúri kereskedelmi és ipari miniszterrel folytatott tárgyalásáról beszámolva kifejtette, hogy

Szingapúr és Magyarország a kölcsönös tiszteletre helyezi kül- és a külgazdasági politikáját.

Ahogy fogalmazott, jó, hogy vannak olyan országok, amelyek nem a másik kioktatásával vannak elfoglalva,

és ahelyett, hogy egymás kioktatásával foglalkoznánk, értelmes dolgokkal múlatjuk az időt, például gazdasági megállapodásokat kötünk.Hangsúlyozta, hogy Szingapúr egyre fontosabb szerepet játszik nemcsak a magyar, hanem az európai uniós külgazdasági stratégiában is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fotó: Mudra László - Origo

Hosszú tárgyalások után két hete Brüsszelben aláírták az EU és Szingapúr közötti szabadkereskedelmi megállapodást, amely Magyarország számára jó hír, hiszen mi versenyképes külgazdasági struktúrával rendelkezünk – mutatott rá Szijjártó Péter.

A magyar export GDP-hez mért aránya bőven 80 százalék felett van, tehát minél kevesebb akadály van a világkereskedelemben, nekünk az annál jobb.

Szijjártó Péter megjegyezte azt is, hogy remélhetőleg az Európai Parlament gyorsan ratifikálja a megállapodást, és ez újabb lehetőségeket nyithat a magyar cégeknek.

Mint mondta, Szingapúr fontos szerepet játszik a magyar élelmiszeripari kivitelben, és sikerült megállapodni arról, hogy azon 18 húsipari vállalaton felül, amelyek már rendelkeznek exportengedéllyel, öt újabb húsipari cég kapja meg az engedélyt.