Zavaros pénzügyek: az ügyészség vizsgálódhat a Jobbiknál

2018.11.06. 09:49

Legalább tizenöt olyan személy van, akik egy nyomozás során már tanúként igazolnák Szabó Balázs volt jobbikos politikus állításait a párt gyanús pénzügyeiről. A Magyar Idők szerint a politikus által, csalás miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentéséről már döntött az illetékes hatóság, így akár kedden kiderülhet, elrendeli-e az ügyészség a nyomozást a Jobbikon belüli korrupciógyanús pénzmozgások ügyében. A Jobbik zavaros pénzügyeiről legutóbb Kisberk Szabolcs, a párt tévéjének egykori főszerkesztője arról beszélt, hogy rá voltak kényszerítve arra, hogy jelentős készpénzforgalom legyen, aminek az eredetét nem magyarázták meg, de azért nagyjából mindenki sejtette, honnan származik. Szabó Balázs volt szekszárdi elnök pedig azt mondta, hogy nejlonzacskókban érkeztek a pénzek a Jobbik regionális igazgatóinak. A párt pénzügyei körül 2010 óta állandó zavar van.

A IX. kerületi ügyészség gazdasági bűnügyek osztályára került a Jobbikot érintő korrupció, illetve tiltott pártfinanszírozás gyanúja miatt tett feljelentés – tudta meg a Magyar Idők. Az ismeretlen tettes ellen tett feljelentés ügyében már döntés is született, azt az illetékes hatóság akár már kedden közölheti. Már legalább 15 olyan személy van, aki – ha elrendelik a nyomozást – tanúként alá tudná támasztani Szabó Balázs állításait, és több mint ötven személy jelentkezhet még, aki érdemi információval tud szolgálni, illetve tudhatott a Jobbikon belüli pénzleosztásokról és visszafizetésekről.

Ismeretes, az elmúlt időszakban több, a Jobbikhoz korábban kötődő személy is azt állította: ismeretlen eredetű pénzek kerültek a pártvezetéstől a választókerületekhez, valamint a Jobbikhoz köthető N1TV-hez.

Milliós feketepénzek

Kisberk Szabolcs, az N1TV volt főszerkesztője arról beszélt, hogy a párt ismeretlen eredetű készpénzt folyatott át a médiumon. 

– Az N1TV esetében ez úgy működött, hogy rá voltunk kényszerítve arra, hogy jelentős készpénzforgalom legyen, aminek az eredetét nem magyarázták meg, de azért nagyjából mindenki sejtette, honnan származik – mondta. Az elmúlt időszakban több millió forint feketepénz érkezett az N1TV-hez a Jobbik pártalapítványán keresztül, a csatorna ugyanis a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány tulajdona.

– Nekem a közvetlen főnököm az alapítvány vezetője volt, de mindenki tudta, hogy az a pénz, amit ő ad vagy ő oszt ki, nem tőle van, hanem a Jobbik vezetésétől, egészen pontosan Szabó Gábortól, a pártigazgatótól - mondta az újságíró, aki szerint a Jobbik vezetésének az volt az érdeke, hogy minél több feketepénzt tudjanak átfolyatni a médiumon, még a fizetésemeléseket is ezekből a vélhetően Simicska Lajostól származó pénzekből finanszírozták – fogalmazott a volt főszerkesztő.

Kisberk Szabolcs, az N1TV  volt főszerkesztője is zavaros pénzügyi mozgásokról beszéltForrás: Ripost

Áprilisig mentek a pénzek

Kisberk Szabolcs elmondta: a Jobbikon belül folyó készpénzforgalom tavaly szeptembertől idén áprilisig tarthatott. Vagyis körülbelül az Állami Számvevőszék által megállapított 660 millió forintos tiltott pártfinanszírozás bejelentésétől a választásokig. Az N1TV korábbi főszerkesztője jelezte, az azt megelőző három évben ehhez hasonló pénzleosztások nem voltak.

Ebben az ügyben egyébként a közérdekű feljelentéseiről ismert Tényi István fordult a fővárosi IX. kerületi ügyészséghez. A Jobbik mind Szabó Balázs, mind Kisberk Szabolcs esetében azt állította, jogi elégtételt fognak venni a rágalmakért, ám az érintettek az elmúlt időszakban semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak ez ügyben.

Simicska adhatta a lóvét

Szabó Balázs volt szekszárdi elnök arról beszélt, hogy nejlonzacskókban érkeztek a pénzek a Jobbik regionális igazgatóinak. Feltételezése szerint Simicska Lajos adhatta a pénzt Szabó Gábornak, a Jobbik pártigazgatójának, aki leosztotta a regionális igazgatóknak, akik a tagokkal fizetették be a volt médiavállalkozó pénzét a pártkasszába. Szabó állítása szerint az ő régiójában 8-10 millió forint került ilyen módon a párthoz, ami országos viszonylatban elérheti a kilencvenmillió forintot is.

Simicska Lajos küldhette a pénztForrás: EchoTV

2010 óta szabálytalanságok vannak

A Jobbik zavaros pénzügyi manővereit jól jellemzi, hogy állandó szabálytalanságok és törvénytelenségek jellemzik a párt gazdálkodását már 2010 óta, vagyis amióta a pártnak parlamenti frakciója van. A Jobbik a 2010-es országgyűlési választások alkalmával kapott először támogatást a központi költségvetésből, és már az akkori kampányelszámolásában is számos szabálytalanságot tárt fel a számvevőszék, előfordult, hogy az áfát sem fizették be.

Egy évvel később a párt kampánytevékenységének jogszerűségét (szabályosságát) igazoló szerződések, valamint egyéb kötelezettségvállalási dokumentumok 31 százalékánál, míg a teljesítésigazolási dokumentumok 23 százalékánál egyszerűen nem álltak rendelkezésre az igazoló bizonylatok. Vagyis nem tudtak elszámolni teljes körűen a százmilliós kampánytámogatással.

Minden szabálytalan volt

2012 februárjában, amikor lezárult a Jobbik 2009–2010-es gazdálkodásának ellenőrzése, kiderült, hogy gyakorlatilag minden szabálytalan volt a pártnál. A beszámolók összeállításánál megsértették a számviteli törvényben szabályozott teljesség, valódiság, következetesség és lényegesség számviteli alapelveket. A beszámolók egyik évben sem mutattak megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról.

A szervezeti egységek bevételei és kiadásai hiányosan szerepeltek a számviteli nyilvántartásokban és a beszámolókban. A szervezetek mintegy 90 százalékának gazdálkodásáról semmilyen információval nem rendelkezett a párt. Mindemellett nem volt leltározás, az ellenőrzési rendszerek sem működtek, a bevételek és kiadások pedig gyakorlatilag nem voltak ellenőrizhetőek.

A 2011–2012-re vonatkozó ÁSZ-ellenőrzés hasonlóan lesújtó eredményt mutatott, ugyanis a párt beszámolói egyik évben sem mutattak megbízható és valós képet. A számviteli bizonylatok, nyilvántartások nem támasztották alá a beszámolókat, jelentős eltérés mutatkozott a kiadásoknál is. Az adományozók nevét, az adományok értékeit nem teljes körűen tették közzé, valamint a beszámolók leltárral történő alátámasztása is hiányos volt. Vagyis azt sem lehetett tudni, kik és milyen összeggel támogatták a pártot.

Vona Gábor elnöksége idején is rengeteg pénzügyi szabálytalanság volt a JobbiknálFotó: Pályi Zsófia - Origo

Több százmilliós tiltott hozzájárulás

Sorozatos szabálytalanságokra derült fény a 2013–2014-es évek gazdálkodásának ellenőrzésekor is. A párt 2013-ban és 2014-ben nem a gazdasági események tényleges tartalmának megfelelően számolta el a kiadásait. Az ÁSZ ellenőrzése azt is feltárta, hogy a párt 2013-as és 2014-es könyvvezetése és gazdálkodása nem felelt meg a jogszabályok előírásainak.

A párt a törvényi előírások ellenére nem hozott létre felügyelőbizottságot, az ellenőrzési rendszerét pedig nem működtette megfelelően. Legutóbb az ÁSZ tavaly ősszel feltárta, hogy a Jobbik 2017 első fél évében a működéséhez – a jogszabályt megsértve – összesen 331,660 millió forint értékben tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK