Kósa Lajos: A leghatározottabban fel kell lépni a migránsoknak kibocsátott névtelen bankkártyák ellen

Vágólapra másolva!
A leghatározottabban fel kell lépni a migránsoknak kibocsátott névtelen bankkártyák ellen - emelte ki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Kósa Lajos elmondta, hogy a napokban derült ki, hogy az Európai Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNHCR

több tízezer névtelen bankkártyát osztott ki a migránsok között.

A kiosztott bankkártyák száma 25 ezer és 83 ezer között lehet. Minden forrás arról számol be, hogy ezekre

havi több ezer eurós apanázs érkezik.

A hírek szerint a finanszírozásába Soros György is beszállt - mondta Kósa Lajos.

Az unió bizottsága és az ENSZ főbiztossága

több mint 130 millió eurót osztott ki összesen a migránsok között, és ezenfelül Soros György mintegy 500 millió dollárt költött erre.

Kósa Lajos úgy értékelte, hogy ilyen módon

a terrorizmust és a szervezett embercsempészetet finanszírozzák az uniós polgárok, köztük a magyar állampolgárok adójából.

Az Európai Bizottság, az ENSZ menekültügyi főbiztossága és Soros György bebizonyította, hogy teljes mértékben alkalmatlanok, továbbá veszélyeztetik az Európai Unió biztonságát, és az unió jogrendjét.
Megjegyezte azt is, hogy Európában rendkívül szigorúak a pénzmosás elleni, a terrorizmus elleni, s a szervezett bűnözés elleni törvények. Példaként kiemelte, hogy még a pénzváltáshoz is igazolni kell a személyazonosságot, és bizonyos összeghatár felett nem is lehet fizetni készpénzzel.

A fideszes politikus szerint a névtelenül kibocsátott bankkártyák ügyénél komolyabb biztonságpolitikai aggály nem is létezik,

akár töltött fegyvert is osztogathatnának ismeretleneknek

- fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a fideszes politikus teljesen elfogadhatatlannak nevezte az ENSZ menekültügyi paktumát. Kósa Lajos szerint az ENSZ alapjoggá akarja kiterjeszteni a migrációt és a bevándorlást, amely káoszhoz, és olyan feszültségekhez vezetne, amelyeknek beláthatatlan következményei lennének.