Letették a mosonmagyaróvári vár 1,3 milliárd forintos turisztikai fejlesztésének alapkövét

Vágólapra másolva!
Letették a mosonmagyaróvári vár 1,3 milliárd forintos turisztikai fejlesztésének alapkövét szombaton, a beruházást a nemzeti kastély- és várprogram keretében finanszírozzák.
Vágólapra másolva!

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára azt mondta, Magyarország jövője akkor biztosított, ha 20-30 éves távlatban a térség vezető államává és Európa egyik legélhetőbb országává tud válni. Ehhez szükséges a családtámogatás, a gazdaságfejlesztés és a kultúra támogatása, a múlt értékeinek megőrzése és átadása a jövő számára.

„Erre a gondolatra építve hozta létre a kormány a nemzeti kastély- és várprogramot hatvanmilliárd forintos kerettel, húsz kastély és 19 vár megújítására országszerte" - mondta az államtitkár.