Bepereli a Jobbik a párt mocskos ügyeiről kitálaló Volner Jánost

Volner János Jobbik
Vágólapra másolva!
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek a Jobbik háza táján. Ma épp egy közleményben jelentette ki a sokadik súlyos válságán áteső párt, hogy beperlik a Jobbik-frakcióból kizárt és azóta a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló, a Jobbik mocskos ügyeiről kitálaló Volner Jánost. A Jobbik közleményében természetesen hazudozásnak nevezték Volner a napokban nyilvánosságra hozott, elég konkrét történeteit a párt belső ügyeiről, de nem írták meg, hogy pontosan Volner melyik állítását tagadják. Ki tudja, miért nem?
Vágólapra másolva!

Ahogy a tegnap esedékes Volner-posztból kiderült, és ahogy azt az Origo megírta, Sneider Tamás felesége jogászként havi egymillió forintot markolt fel, Vona Gábor a miniszterelnökre akart hasonlítani, Gulyás Balázs, a magát függetlennek tartó „filmszakember" pedig Vona tanácsadója volt.

Volner János, Jobbik Forrás: Origo

Korábban hírt adtunk róla, hogy minden eddiginél jobban eldurvult a viszony a Jobbik vezetése és Volner János, a párt volt alelnöke között. A legújabb üzenetváltás oda vezethető vissza, hogy szerda este a Jobbik-közeli újságíró, Gulyás Balázs az ATV élő adásában olvasta fel Volner magánlevelét, amit Sneider Tamás pártelnöknek és Gyöngyösi Márton elnökhelyettesnek címzett.

A politikus nem tartotta kellemetlennek, amit a levélben kért a pártvezetőktől, csütörtöki Facebook-bejegyzésében részletesen megindokolta, miért gondolja így. Írásának legérdekesebb mozzanata talán az volt, amikor személyre szabott kérdéseket tett fel Sneider Tamásnak. Válasz nem érkezett, ezért Volner saját maga válaszolta meg kérdéseit.

Gulyás Balázs, „független filmes szakember" korábban Vona Gábor tanácsadója volt

Volner a „hét legbénább leleplezésének" minősítette Gulyás akcióját, ami szerinte átlépte a sajtóetikai határokat. „Éppen ezért minden bizonnyal alkalmazni fogja őt a Jobbik pénzéből finanszírozott Alfahír" – szúrt oda a Jobbik-közeli, azonban magát függetlenként reklámozó médiamunkásnak Volner.

– folytatta hasonlóan ironikus stílusban. Kiemelte, hogy Gulyás Balázs szerepe azért is különös, mert korábban Vona Gábor tanácsadója volt.

A publicista párt iránti elkötelezettségére utal, hogy október 23-án felszólalt a párt ünnepi rendezvényen, az Ellenállás Napján, valamint rendszeresen szerepel a párttévében, legutóbb Hont Andrással szidta Volnert elementáris erővel.

Gulyás Balázs Forrás: Youtube


Mivel Vona embere kifogásolta, hogy magánlevelében jogász barátnőjének nettó 230 ezer forintos fizetést kért, magának meg egy Skoda Octaviát igényelt, ezért viszonyításképpen példákat hozott fel.

Volner kitálal Sneider feleségének fizetéséről: ez már háború

– tette fel korábbi Facebook-posztjában „az egymillió forintos kérdést". Válasz azonban két napig nem érkezett, Volnert ez nem zavarta különösebben, saját maga válaszolta meg a kérdését.

Sneider Tamás feleségének Vona Gábor jóvoltából havi egymillió forint ütötte a markát. Volt, hogy egyetlen helyen is megkeresett ennyit a párt négy különböző kifizetőhelye közül.

Azokra a Szilágyi György jobbikos képviselő által felhozott „vádakra" is reagált, miszerint ezt nem kifogásolta jobbikos korszakában. Volner elmondása szerint az egyik elnökségi ülésen, amikor kiderült az ügy, Toroczkaival majdnem hanyatt estek.

Kifejtette, korábban csak azért nem tudtak róla, mert „több kifizetőhelyre volt eldugva Sneider feleségének havi milliója".

– tette fel az újabb kérdést a most már a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló Volner, aki egy pillanatig sem állt le.

Sneider barátnőjéről is gondoskodik a párt

De nem csak a jogászok keresnek ilyen jól, vegyük például Sneider Tamás mai napig a Jobbiknál foglalkoztatott barátnőjét, Kilián Alexandrát, a párt országgyűlési képviselőjelöltjét.

Folytatta ott, ahol korábban abbahagyta, és menetrendszerűen érkeztek a kérdések.

„Nála vajon rendben vannak a havi több mint 1 milliós szerződések?" „Miben volt ennyire profi Alexandra, ha szabad érdeklődnöm?" „Micsoda szemforgató, álkeresztény szélhámosság ez?!" – szúrt oda Sneidernek, aki a „keresztény alapokon nyugvó adópolitika" nevében követelte az egymillió forintnál magasabb bérek kőkemény megadóztatását.

Fontos politikusok hagyták el a pártot a közelmúltban

A Jobbik mostani gyengére sikeredett közleménye valószínűleg már nem tud sokat javítani a magát "tiszta kezűnek" hazudó, de mint a fentiekből kiderült, igazából velejéig romlott párt helyzetén.

Bár gőzerővel próbálják tagadni, a helyzet az, hogy a sorozatos botrányok hatására, vészesen csökken a párttagság, ezen a héten például Sas Zoltán, a párt vecsési országgyűlési képviselőjelöltje, önkormányzati képviselője hagyta el a Jobbikot.

De mint emlékezetes, Volnerrel együtt távozott a pártból Apáti István és Fülöp Erik is, akik mindketten a párt ikonikus politikusai, országgyűlési képviselői voltak.

Arról is beszámoltunk, hogy szombati nappal képviselői csoportot alakított az Országgyűlésben a Mi Hazánk Mozgalom, a kiebrudalt jobbikosok párttá alakult szervezete.

Dúró Dóra Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A döntésről sajtótájékoztatót tartó Dúró Dóra elmondta, hogy minderről hétfőn fogják tájékoztatni Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét (házelnök). Elmondása szerint csupán azt kívánják kifejezni, hogy innentől kezdve nem négy magányos farkas fog külön-külön politizálni a magyar parlamentben, hanem egységben, együttműködve jelenítik meg a Mi Hazánk Mozgalom politikáját.