Elképesztő összeget lopott az anyjától és nővérétől egy ceglédi férfi

Vágólapra másolva!
A férfit gyorsított eljárásban állították bíróság elé, és két évet kapott. Börtönbe azonban nem kell mennie, az ítélet felfüggesztett.
Vágólapra másolva!

A férfi anyja, és nővére az összespórolt pénzüket a lakásukban egy rejtekhelyen tartották. A

család miután eladta a lakását, a fém széfbe még több pénz került.

Amikor a férfi segített a költözésben, pakolás közben megtalálta a pénzt és ellopta.

A férfi a pénz egy részét elköltötte, nagyobb részét pedig egy másik fémdobozba tette.

A dobozt annak a háznak a melléképületében, ahol lakott, a téglák közé dugta.

A pénz megmaradt része visszakerült a férfi anyjához illetve nővéréhez.