Kiirtott egy családot a 17 éves kamasz és két társa

Vágólapra másolva!
Az idős házaspárra és a lányukra otthonukban vérbe fagyva talált rá az egyik szomszédjuk a romániai Călărașiban hétfő este. A házaspár évekig nevelte a problémás fiút.
Vágólapra másolva!

Az idős házaspárra és a lányukra otthonukban vérbe fagyva talált rá az egyik szomszédjuk a romániai Călărașiban hétfő este. A gyanú szerint három 17 éves fiatal ölte meg őket, akik közül egyiknek a házaspár volt korábban a gyámja. A családnak azért kellett meghalnia, hogy a fiúk ellophassák az autójukat.

A hármas gyilkosság áldozatai egy 82 éves férfi, egy 80 éves nő és az 58 éves lányuk. Gyilkosuk halálra szurkálta mindhármukat. A rendőrség azt az állami gondozott 17 éves fiút gyanúsítja megölésükkel, akinek korábban az idős házaspár volt a gyámja – írja a Maszol.ro.

A fiúnak volt két társa is, akik szintén állami gondozottak.

A családnak azért kellett meghalnia, hogy a kamaszok ki tudják őket rabolni: miután mindenkivel végeztek, elvitték az autót.


Ezután egy szomszéd figyelt fel arra, hogy nagy a csend a házaspár otthonában. Bement a
házba, és megtalálta a holttesteket vérbe fagyva.

A rendőrök rövid időn belül elfogták a fiatalokat. Szerintük a kamaszok célja a rablás volt, és elképzelhető, hogy nem akarták megölni a családtagokat, de a házaspár ellenállásába ütközhettek, ezért meggyilkolták őket.

A 17 éves fiú kiskorától kezdve egészen 14 éves koráig élt a házaspárnál. Mivel azonban lopni kezdett tőlük, visszakerült a gyerekotthonba. Úgy tudni, hogy a később drogozni kezdett a kamasz.