A FICSAK ismét megrendezi a jótékonysági Adventi Vásárt

Király Nóra FICSAK
Vágólapra másolva!
A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) és a Családok Éve közös szervezésében harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Családszervezetek Jótékonysági Adventi Vására. A meghitt hangulatú vásárt december 1-jén tartják meg a Millenárison, amelynek fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. A rendezvény megálmodója Király Nóra, Újbuda  alpolgármestere, a FICSAK alapítója, aki büszke arra, hogy ismét segíthetnek egy olyan szervezetnek, akik a gyermekek és családok életét teszik boldogabbá. Az eseményből befolyt összeggel ugyanis a siket és nagyothallókat támogatják.
Vágólapra másolva!

„Tegyünk együtt a siket és nagyothalló gyermekekért! Családi hangulat, örömteli, meghitt várakozás és jótékony segítség. Ezek a Családszervezetek III. Jótékonysági Adventi Vásárának jellemzői." – olvasható a rendezvény Facebook-oldalán. Kiemelik, hogy Magyarországon példátlan összefogásról tanúskodik a nem mindennapi esemény, hiszen több mint negyven családokat segítő civil szervezet, cégek és magánszemélyek együttes erővel fogtak össze egy nemes célért.

Ebben az évben a befolyt összeggel a siket és nagyothalló gyermekkel, szülővel élő családokat támogatják.

Hozzáteszik, hogy az idei esemény a Családok Éve programsorozat részeként kerül megrendezésre, a támogatott szervezet ezúttal a Jel Alapítvány, akik 2016 ótal tevékenykednek a hallássérültek érdekében. A jótékonyági esemény apropóján a szervezők azt szeretnék hangsúlyozni, hogy Magyarországon majdnem egymillió ember él valamilyen fokú halláskárosodással. A meghitt hangulatú vásárt december 1-jén a Millenárison rendezik meg, amelynek

idén is elvállalta fővédnökségét Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

A rendezvény megálmodója Király Nóra, Újbuda fideszes alpolgármestere, a FICSAK (Fiatal Családosok Klubja) alapítója, aki a következő gondolatokat osztotta meg adventről a jótékonysági vásár hivatalos honlapján:

Forrás: Facebook

A családbarát szervezet honlapján itt tud böngészni. Királyék a következő programmal várják az érdeklődőket december első napján.

***Színpadi program***

9.30 Kapunyitás
9.45 Babszem Táncegyüttes
10.30 Ünnepélyes megnyitó és gyertyagyújtás
11.00 SZTÁRVENDÉG: Ringató
11.45 Tombola sorsolás I.
12.00 Junior Ki Mit Tud
12.05 Szivárvány Táncszínház
12.25 Családszervezetek köszöntője
12.55 Petőfi Musical Stúdió előadása
13.40 Tombola sorsolás II.
13.55 Junior Ki Mit Tud
14.00 Csepp Csepel Táncegyüttes
14.45 Varázs Tamás gyerekműsora
15.30 Magyar Népmese Színház előadása
16.15 SZTÁRVENDÉG: Kozma Orsi énekesnő

***Kísérő Programok***

Arcfestés, csillámtetoválás
Lufi hajtogatás
Ünnepi kézműveskedés
Jelbeszédes foglalkozás halló és siket gyermekeknek is
Omnivagus Mászófal/Játszófal
Családok éve játszótér