Németh Szilárd: A múlt nélkül nem lehet előre menni

2018.11.19. 11:42

A múlt nélkül nem lehet előre menni - fogalmazott a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, a Hadtörténeti Levéltár és Hadtörténeti Múzeum alapításának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Németh Szilárd hozzátette, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nélkül a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program megvalósítása sem megy: az intézmény által végzett munka, mint a dicső múlt feltárása, a hadisírok gondozása, a múzeumi kiállítások és múzeumpedagógiai napok nélkül nem sikerülhet a hadsereg modernizálása, a haderő toborzása sem.Az államtitkár azt is elmondta, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum dolgozói segítségére vannak abban is, hogy ne kövessen el hibát. Példaként említette, hogy az intézménynek köszönhetően nem írták alá végül azt a szlovák-magyar hadisírgondozói egyezményt, amely Magyarország érdekeit sértette volna.

Kiemelte továbbá, hogy az elmúlt 100 év predesztinálja, a következő 100 évet is. Ehhez - mint megjegyezte - pénz is kell. Az államtitkár azt mondta, minden olyan munkában segíti az intézményt, amely a következő 100 évhez szükséges kutatást, és a honvédség érdekeit szolgálja.Németh Szilárd gratulált ahhoz a rendezvénysorozathoz, amit a centenárium megünneplésére valósított meg az intézet. Továbbá köszönetet mondott az intézmény dolgozóinak, akik nemzet tudatnevelésében részt vesznek.

Áder János köztársasági elnök levélben köszöntötte az intézményt, amelyet az ünnepségen is felolvastak.
A Hadtörténeti Levéltár és Hadtörténeti Múzeum 1918. november 16-án alakult meg.
Kovács Vilmos, az intézmény parancsnoka ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a 100 éves Hadtörténeti Intézet és Múzeum még soha nem volt olyan erős, és olyan szerteágazó feladatkörrel rendelkező, mint most, 2018-ban. Az intézmény napjainkra kompetenciaközpont lett, és nemzetközi szinten is példaértékűvé vált.

A parancsnok beszédében köszönetet mondott az intézmény alapítóinak, és a jelenlegi fenntartó Honvédelmi Minisztériumnak is, akik ily módon segítenek a nemzet tudatformálásában. Köszönetet mondott továbbá azoknak is, akik bízva intézményükben, különböző műkincseket adományoztak. Mint elmondta: egyre több és egyre értékesebb műtárgy kerül adományozás útján a múzeumhoz.Kiemelte továbbá mindenki munkájának fontosságát, aki valaha, illetve jelenleg a múzeumban és levéltárban dolgozik. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban rendezett ünnepségen az intézmény több korábbi vezetője is részt vett.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum 100 éves fennállása alkalmából egy emlékérem is készült, amelyet a rendezvényen mutattak be.