Keresik a rendőrök a férfit, aki miatt leállt a metró

metró, paprikaspray, gázspray, támadás
Vágólapra másolva!
A rendőrök segítséget kérnek az ismeretlen férfi azonosításához, aki miatt szombaton kora délután nem járt a kettes metró. Szemtanúk jelentkezését is várják – írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

A férfi szombaton egy óra körül az M2-es metró Keleti pályaudvar megállójában összeszólalkozott egy másik férfival, aki a vita után a megállóhelyre érkező metróra felszállt. A keresett férfi ekkor gázspray-vel vagy paprikaspray-vel a vitapartnere után fújt, majd elment.

A férfi 25 év körüli, körülbelül 160 centiméter magas, átlagos testalkatú, sötét hajú.F

ekete, szürke kapucnis kabátot, fekete nadrágot, fekete cipőt viselt, valamint egy fekete hegedűtok volt nála.

A rendőrök azt kérik, hogy aki látta az esetet, vagy a felvételeken látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú" zöldszámán, vagy a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén. ​