Vágólapra másolva!
Bor Zoltán színész és az egyik legnagyobb szinkronstúdió vezetője, aki már írt az Origónak (Kerényi Imrére, a valóban és jogosan „Tanár úr"-nak nevezett nagy rendezőre és színészpedagógusra emlékezett), ezúttal a Soros blogjában olvasottakról mondja el véleményét.
Vágólapra másolva!

Történt egyszer egy borongós novemberi napon, hogy a „lakájmédia" (értsd, nem ellenzéki sajtó) újabb nehézbombázóval nézett szembe. Isten hozta a 444.hu-t.

Naponta lehet olvasni az ellenzéki médiumokban a kormánypárti sajtó túlsúlyáról, illetőleg a kiegyensúlyozott, független sajtó elnyomásáról, a kiábrándult Fidesz-szavazókról. Utóbbiak már többen vannak, mint genderszakon a külön WC.

Szóval, történt ezen a novemberi napon, hogy megtudtuk, a külügyminiszternek allűrjei vannak. Nem is akármilyen allűrök. Olyan allűrök, amik még egy rocksztárnak sincsenek, olyan allűrök, amik minden józanul gondolkodó emberben felháborodást és megütközést keltenek. Szijjártó ugyanis urizál. Vizet iszik. Csirkét, pulykát eszik. Fut. Tonikból is csak kisüvegest kér. Nem iszik alkoholt. Nem eszik tenger gyümölcseit. Nem kávézik. Botrány! A mogyorós csokit meg külön kikérem magamnak!

Ne csodálkozzunk emberek, amíg ilyen elemző, kutató, oknyomozó cikkek megjelennek, a nácifasisztagonosz, stb. kétharmad – újból és újból arra gondol, hogy jól döntött.

Megérti, mi is a féligazság, sőt, a hazugság. Kapizsgálja már a „független" sajtó objektivitását. Megköszöni a 444-nek, hogy erre ráeszmélhetett.

Amíg a külügyminiszter nem fotoszintetizál, ez így is marad.