Orbán Viktor: Macedónia megállította a migránsáradatot

2018.11.26. 16:38

Macedónia megállította a migránsáradatot, miközben a Soros-féle hálózat folyamatosan támadta őket – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában hétfőn az Országgyűlésben. 

Meddig él vissza a hatalom mindannyiunk türelmével – címmel tette fel a kérdését Sneider Tamás, a Jobbik elnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek. A politikus szerint azoknak a közszereplőknek, akik ajándékot fogadnak el, le kell mondaniuk, ahogyan az több országban történt. Orbán Viktor kormányfő minderre azt közölte, mindezt a magyar parlament mentelmi bizottsága megvitatta, és döntést is hozott róla. Sneider ezt követően azzal jött elő, hogy Románia az elmúlt években négyszer olyan gyorsan fejlődött, mint hazánk. A miniszterelnök minderre azt közölte, hogy 2010-ben 73 ezer forint volt a minimálbér, míg ma 138 ezer forint. 2010 óta a reálbérek több mint 30 százalékkal emelkedtek.

Orbán: Macedónia megállította a migránsáradatot

Harangozó Tamás, az MSZP képviselője a Gruevszki-ügyről kérdezte a kormányfőt. Orbán Viktor azt mondta, a magyar hatóságok szabályosan jártak el. Magyarországnak továbbra is szövetségese Macedónia, és támogatjuk az euroatlanti csatlakozását. Emlékeztetett arra, hogy Macedónia megállította a migránsáradatot, miközben a Soros-féle hálózat folyamatosan támadta őket. Most jelentős politikai játszmák zajlanak az országban, aminek a része az igazságszolgáltatás is. Ezekbe a játékokba nem szólunk bele, de tisztességes eljárást mindenkinek biztosítunk – tette hozzá.

Harangozó szerint törvénytelen döntés született a Gruevszki-ügyben. Orbán Viktor minderre azt mondta, hogy a menekültügyi eljárást nem a kormány folytatja le, minden menekültügyi döntés mentes a politikai befolyástól.

Vadai Ágnes, a DK-képviselője is a Gruevszki ügyről kérdezte a kormányfőt. Orbán Viktor azt mondta, hogy a magyar hatóságok a jogszabályok keretei között szabályosan jártak el. Arató Gergely válaszolt, aki szerint törvénytelen volt a korábbi kormányfő befogadása. Orbán Viktor visszautasította azokat a vádakat, miszerint a magyar hatóságok törvénytelenségeket követtek volna el. A miniszterelnök szerint azok az emberek támadják a kormányt, akik a bevándorlás pártján állnak.

Orbán: Több százezer családot mentettünk meg

Csárdi Antal, az LMP képviselője Mikor teremt a magyar törvényhozás igazságot három és fél millió embernek? – címmel kérdezte a kormányfőt. A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a családok évében ennyi ember kénytelen nagyon nehéz körülmények között élni. Orbán Viktor minderre azt válaszolta, hogy a szocialisták idézték elő a devizahitelesek helyzetét, és nem tettek semmit a probléma megoldása érdekében. Meg nem történtté nem lehet tenni ezeket a dolgokat, de segítséget lehet nyújtani. A forintosítással lezárult a devizahitelezés problémája, az árfolyamgáttal 180 ezer családnak segítettek, a végtörlesztéssel 170 ezer családnak, míg a nemzeti eszközkezelő segítségével 36 ezer családot mentettek meg. Egy mostani törvényjavaslattal pedig vissza lehet majd szerezni az elárverezett lakásokat – hangsúlyozta a kormányfő.

Csárdi szerint egy nemzeti minimumra van szükség ebben az ügyben, és azt kérdezte a kormányfőtől, hogy leül-e tárgyalni ebben az ügyben. A kormány természetesen minden egyeztetésen képviselni fogja magát – válaszolta a kormányfő. A miniszterelnök arra is emlékeztetett, hogy az LMP nem szavazta meg a végtörlesztést és a nemzeti eszközkezelőről szóló kormányzati javaslatot.

„Önök egy bevándorláspárti párt”

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője is a Gruevszki-ügyről kérdezte a miniszterelnököt. Orbán Viktor minderre azt mondta, hogy Gruevszki esetleges kiadatásáról nem a parlament dönt majd, hanem a bíróság. Szabó minderre azt mondta, hogy a kormányfő mellébeszél. Orbán Viktor azt mondta, a magyar hatóságokra is vonatkoznak a jogszabályok, és a hatóságok annak szellemében jártak el. A terroristákat érintő felvetésre azt mondta, hogy egy terroristát onnan lehet felismerni, hogy terrorcselekményeket követnek el. Önök egy bevándorláspárti párt, és folyamatosan a migránsok beengedése mellett érvelnek – mondta Orbán Viktor. A migránsokkal pedig érkeztek a terroristák – tette hozzá.