Senki sem segített a földön fekvő eszméletlen férfin – Meghalt

Vágólapra másolva!
Úgy megütötte kollégáját egy 51 éves férfi Tiszaalpáriban, hogy az elesett és betört a koponyája. Csak több órával később vitték kórházba azzal, hogy túl sokat ivott. A férfi nem sokkal később meghalt.
Vágólapra másolva!

A két férfi egy éve kezdett vitatkozni, ezután történt az ütés, amelytől a megtámadott férfi elesett, és végül meghalt.

A férfi óriási erővel csapódott a földbe, ezt egy harmadik férfi is hallotta. Ő vizet locsolt az eszméletlen férfira, aki azonban nem reagált. Közben egy újabb kolléga is megérkezett. A támadó mindkettejüktől azt kérte, hogy ne szóljanak senkinek.

Az eszméletlen férfit ezután kivitték az udvarra, hátha a hideg levegőtől felébred. Miután ez sem segített, visszafektették a padlóra, és tovább dolgoztak.

Később a biztonsági őr is látta, hogy a földön egy eszméletlen férfi fekszik, de ő sem tett semmit akkor. Annyit mondott, hogy a megvert férfinak a műszak végén a saját lábán kell elhagynia az építkezést.

Végül hazavitték a még mindig eszméletlen férfit, és azt mondták a feleségének, hogy nagyon sokat ivott, és kiütötte magát.

Nem sokkal később a feleség hívott mentőt a férjéhez, akit a kórházban nem sokkal később megműtöttek, de az életét már nem lehetett megmenteni.

A támadó és a három másik férfi ellen is vádat emeltek. Utóbbiak ellen azért, mert nem segítettek az eszméletlen férfin.