Eső, ónos eső és hó is eshet a hétvégén

havazás hó időjárás Budapest Gellért hegy
A behavazott Gellért hegy
Vágólapra másolva!
Vasárnap a fővárosban és az ország északi részein tartósan felhős lesz az idő, akár hó vagy ónos eső is eshet.
Vágólapra másolva!

Szombaton általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délnyugat, nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. Vasárnap elsősorban a főváros, az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében tartósan felhős maradhat az idő, majd nyugat felől máshol is megnövekszik, késő délutántól meg is vastagszik a felhőzet.

A borult tájakon hószállingózás előfordulhat, majd vasárnap estétől egyre többfelé valószínű eső, de az északi országrészben ónos eső, északkeleten havazás is lehet.

A délkeleti, déli szél vasárnap több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon viszont megerősödik.

Forrás: Origo

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -10 fok között várható, de északkeleten ennél hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap -2 és +7 fok között alakul, a tartósan felhős tájakon lehet hűvösebb az idő.

Európa

Az Északkelet-Európa felett elhelyezkedő anticiklon fokozatosan kelet felé helyeződik át, a szélén többnyire felhős az idő, és több helyen is előfordul hószállingózás, havazás.

Ezen a részen éjszaka többfelé is -10, néhol -14, -15 fok alá hűl le a levegő, de a legtöbb helyen a délutáni órákban is fagypont alatt alakul a hőmérséklet.

A magasnyomású légköri képződményt nyugat felől egy okklúziós front közelíti meg, amely mentén Finnország északi részétől egészen Ausztriáig felhős az idő, és havazás, hószállingózás, valahol ónos eső is előfordul. A front enyhébb levegőt szállít kontinensünk fölé, a Skandináv-félszigeten a maximum-, sőt, általában a minimumhőmérséklet is szinte mindenütt 0 fok felett alakul. Mindeközben a Brit-szigeteket egy újabb ciklon közelíti meg, amelynek felhőzete már elérte a térséget, de csupán kisebb esőről, szitálásról érkezik jelentés.

A Kárpát-medence fölé vasárnap estig egyre nedvesebb, és több fokkal enyhébb levegő áramlik.