Gyurcsány Ferenc szétrepkedte a világot és az állami költségvetést

Gyurcsány Ferenc
Vágólapra másolva!
A bukott miniszterelnök csak 2008-ban közel félmilliárd forint értékben utazgatott szerte a világban, akkor ez nem jelentett problémát a hazai álhírgyáraknak, akik most rendesen verik a tam-tamot, ha repülőgépet látnak. Összegyűjtöttük, hogy mikor és mennyit utazott Gyurcsány Ferenc, amikor kormányfő volt.
Vágólapra másolva!

Nehéz megfejteni, miért, de a vesztes választás óta az ellenzéki politikusok és az őket 0-24 órában kiszolgáló balliberális álhírgyárak tisztességesen rákattantak Orbán Viktor miniszterelnök utazásaira. Azt, hogy hogyan kell alaposan mellé lőni a témában, Demeter Márta két alkalommal is bemutatta, a bocsánatkérést viszont azóta sem sikerült prezentálnia. Hiába a gigantikus hiba, az ellenzéki politikus továbbra is rajta tartja a lábát a populista-gázpedálon, és ugyanott folytatja, ahol korábban abbahagyta: teljes sebességgel rohan a fal felé.

A napokban írásbeli kérdést tett fel Benkő Tibor honvédelmi miniszternek, amelyben azt firtatta, hogy a magyar miniszterelnök honvédségi repülőgéppel utazott-e Milánóba. Ahogy az mostanában divatos, a hírt az összes fake news felület villámgyorsan átvette, és habzó szájjal terjeszteni kezdte. Nem könnyű megválaszolni a kérdést, hogy miért álltak bele ekkora elánnal az ügybe, ugyanis egyik régi, kormányváltás előtti kedvencük gyakorlatilag szétrepkedte a világot, és ezzel együtt a magyar költségvetést, és ez akkor hidegen hagyta őket.

Gyurcsány rengetegszer vett igénybe különgépet miniszterelnökként

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként a legkevésbé sem vetette meg a magánrepülőgép használatát, számtalan alkalommal vette igénybe az utazásnak ezt a formáját.

  • 2006-ban az adófizetőknek csaknem ötmillió forintjukba került az akkori kormányfő luxemburgi látogatása, Gyurcsány bérelt különgépet kapott. A Kormányszóvivői Irodán ezt annyival igyekeztek elintézni, hogy a menetrend szerinti járattal közlekedve drágább lett volna az utazás.
  • Nem ez volt az egyetlen ilyen útja a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökének. Gyurcsány miniszterelnökségének első másfél évében (2004-2006) összesen 17-szer vett igénybe ilyen magángépet, és ezeknek az utaknak az összértéke 117 millió forint volt. A kormányfő 2004-ben Lengyelországba és Irakba látogatott, majdnem 10 millió forint értékben. A rá következő évben 12-szer, összesen 93 millióért utazott magángépen külföldre, gyakorlatilag körberepkedte Európát. Jellemző, hogy ezt akkoriban a most olyannyira független-objektív és kritikus Index azzal mentegette, hogy szinte mindig Európába repült.
  • 2008 januárja sem maradt kormányfői különgépezés nélkül. Ugyan nem volt a legjobb üzenete, de a gazdasági válság kirobbanásának évében a svájci davosi Világgazdasági Fórumra is magánrepülőgéppel érkezett a bukott kormányfő, ami 6,3 millió forintba került az adófizetőknek - közölte akkor a Hír TV. A hír megjelenésekor még csak január volt, de ez már a miniszterelnök harmadik külföldi útja volt. A Kormányszóvivői Hivatal a korábbiakhoz hasonlóan úgy magyarázta meg a repkedést, hogy "a körülményeknek megfelelően a legolcsóbb utazási megoldást választották." No, igen, csak a körülményeket kell jól kijelölni, hogy a milliós magángépbérlés legyen a legjobb választás.
  • 2008 novemberében ismét különgépet kellett bérelni Gyurcsánynak, aki Csehországba és Szerbiába repült delegációstul. Az utazás két szomszédos országba 5,4 millió forintba került.
  • Gyurcsány 2008-as évre vonatkozó utazási költségei amúgy sem tűntek cseppet sem visszafogottnak: az egykori kormányfőnek 34 külföldi útja volt, melyek összes költsége 318,5 millió forintot tett ki. A következő évben Gyurcsány és Bajnai összesen 264 milliót repkedett el, 31 út alatt.
Gyurcsány Ferenc kormányfőként rengeteget repült - magángéppel Fotó: Mudra László - Origo

A balliberális fake news média rendesen mosdatta a repkedő Gyurcsányt

Érdemes megfigyelni, hogyan kezelte akkor a most Orbán Viktor miniszterelnöki útja miatt egy emberként hisztériázó, balliberális propagandamédia a volt kormányfő repkedéseit. "Egy félresikerült politikai támadás háttere" című megmagyarázó anyagában a mindenkori baloldalt lelkesen támogató közvélemény-kutató cég, a Political Capital arra akarta rávezetni az érdeklődőket, hogy Gyurcsány 2006-os luxemburgi útja körüli politikai támadások csúnya dolgok. "Az elvileg imázsromboló hatású botrány azonban igazán botránnyá sem válhatott, mert rossz időben és rossz kommunikációval került a nyilvánosság elé" - írta a Soros Györgyhöz közel álló intézet 2006-ban.

Gyurcsány 2008-as davosi útja kapcsán már a HVG is aktivizálta magát. A hazai álhírgyártás egyik legnagyobb súlyú szereplője elővett egy papírt, egy ceruzát, és egy számológépet, és kihozták, hogy minden a legnagyobb rendben volt az egykori kormányfő látogatásával, ennél olcsóbb már nem is lehetett volna. "Strasbourgból Zürichbe sincs nagy választási lehetőség, az Air France sem indít közvetlen járatot például a keddi napon. Jó időzítéssel egy Strasbourg-Párizs-Zürich járatot lehet elcsípni, ez az árlista szerint személyenként 191 ezer forintba kerül, ráadásul ez az út is négy óra összesen."

Látom magam előtt, ahogy a hvg munkatársai szinte zokognak a szemlőhegyi milliárdosért, hogy milyen ciki körülmények között kellett hátrahagynia a válságba taszított országot a davosi puccparádéért. Ehhez képest, most az a morálbajnokok problémája, hogy Magyarország miniszterelnöke vajon állami pénzből képviselte-e Magyarországot, mint miniszterelnök, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb magyar kulturális sikerének alkalmából a milánói Scalában, Kurtág György operájának bemutatóján.

Ez mindent elmond a jelenlegi ellenzék és propagandasajtó szellemi állapotáról.