Demeter Mártának már papírja van arról, hogy hazudott

2018.12.03. 15:52

A Demeter Márta által megtekintett honvédségi iratok alapján megállapítható volt, hogy azokban egy esetleges névazonosságon kívül semmilyen más olyan tény vagy körülmény nem szerepel, amiből arra lehetne következtetni, amire az országgyűlési képviselő a nyilvánosság előtt tényként hivatkozott, vagyis hogy a repülőgép egyik utasa a miniszterelnök kiskorú lánya lett volna – mindezt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság mondta ki, miután megvizsgálta az LMP politikusának az esetét. Ezzel tehát mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Demeter egyszerűen hazudott, és tudatosan akarta megtéveszteni a közvéleményt. 

Demeter Márta, országgyűlési képviselő 2018. október 16-án írásbeli választ igénylő kérdést intézett a honvédelmi miniszterhez „Miért szállíthatja a Magyar Honvédség Airbus A-319 repülőgépe kiképző repülés keretében a miniszterelnök családtagját?” címmel, valamint a belügyminiszterhez „Hogy történhet meg, hogy a Magyar Honvédség Airbus A-319 repülőgépe kiképző repülés keretében szállítja a miniszterelnök családtagját?” címmel. A kérdések többek között a miniszterelnök kiskorú lányának nevét, valamint a Magyar Honvédség (MH) egyik szállító repülőgépének repülőútjára vonatkozó adatokat tartalmaztak – közölte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). 

A NAIH az MH. 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a tárgybeli ügyben érintett és a képviselő asszony számára bemutatott iratok és adatok felhasználásával rekonstruálta, hogy az országgyűlési képviselő milyen tartalmú tájékoztatást kért és kapott a Magyar Honvédség által kezelt repülési és utasadatokról.

Egyértelmű, hogy Demeter hazudott

A NAIH a helyszíni vizsgálat során meggyőződött egyrészt arról, hogy az LMP képviselője  által kért dokumentumokban szereplő, illetve a kérdéseiben nyilvánosságra került adatok megismeréséhez való jogot az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény felhatalmazása alapján a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvény honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből korlátozza, másrészt arról, hogy az országgyűlési képviselő a törvényi előírásoknak megfelelő tájékoztatást kapott a számára bemutatott dokumentumok kezeléséről és azok „nem nyilvános” minőségéről.

A Demeter Márta által megtekintett honvédségi iratok alapján megállapítható volt, hogy azokban egy esetleges névazonosságon kívül semmilyen más olyan tény vagy körülmény nem szerepel, amiből arra lehetne következtetni, amire az országgyűlési képviselő a nyilvánosság előtt tényként hivatkozott, vagyis hogy a repülőgép egyik utasa a miniszterelnök kiskorú lánya lett volna.
Az ügyben bírósági eljárás van folyamatban. 

Demeter Mártáról a NAIH is kimondta már, hogy lyukra futottFotó: Mudra László - Origo

Mint arról korábban beszámoltunk, határozati javaslatban kéri Kövér László házelnöktől az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága, hogy hívja vissza Demeter Mártát, a bizottság LMP-s alelnökét a NATO parlamenti közgyűléséből. „Nem nyilvános katonai adatot nyilvánosságra hozni egy olyan »vörös vonal«, amelynek átlépése nem maradhat következmények nélkül” - ezzel indokolta meg Kósa Lajos, a bizottság elnöke, miért tartja szükségesnek a lépést.

Miért hívnák vissza Demeter Mártát?

Az előzmények: