Autómosóból loptak el egy Alfát

LEZÁRT AKTA: MAGÁRA HÍVTA A RENDŐRÖKET 
     
2018. 12. 03., h - 08:44  Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
Egy debreceni autómosó alkalmazottjai vitték el azt az autót, amit a tulajdonosa azért hagyott ott, hogy kitakarítsák. A nyomozók befejezték az
Vágólapra másolva!
Két autómosóban dolgozó debreceni férfi gondolta úgy, hogy más autójával megy haza októberben. Részegen ültek bele, és árokba hajtottak vele. 
Vágólapra másolva!

Egy férfi telefonon kért segítséget a rendőröktől október 14-én este 10-kor. Azt mondta, Debrecenben, a Mikepércsi úton parkolt le az autójával. Nem húzta be a kéziféket, ezért az autó begurult az árokba. Azt is elárulta, hogy nem sikerül kihúznia, ezért szeretné, ha a rendőrök segítenének neki.

Csak a helyszínen vált egyértelművé, hogy a sofőr maga hajtott az árokba.

A 27 éves férfit megszondáztatták, amely kimutatta, hogy részeg. Emellett az is kiderült, hogy K. Márk és társa, M. Márk egy debreceni autómosóból vitték el az autót, ahova tulajdonosa azért vitte, hogy kitakarítsák.

Ellopták az autómosóból Forrás: Police.hu

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a két debreceni férfit, akik végül mindent bevallottak. K. Márk haza akarta vinni munkatársát az autóval, aki kezdetben ellenezte az ötletet, végül belement, de csak úgy, hogy ő ül a volán mögé részeg kollégája helyett. A 19 éves M. Márk hazavezette az autót, amivel nem sokkal később K. Márk árokba hajtott. A balesetben senki sem sérült meg.

A Debreceni Rendőrkapitányság K. Márkkal szemben járművezetés ittas állapotban, valamint jármű önkényes elvétele, míg M. Márkkal szemben jármű önkényes elvétele elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást.

A Debreceni Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek.