Már az ügyészség nyomoz a jobbikos Staudt Gábor milliárdos áfacsalási ügyében

STAUDT Gábor
Budapest, 2018. november 15. Staudt Gábor, a Jobbik vezérszónoka felszólal az országonkénti jelentések cseréjéről szóló magyar-amerikai kormányközi megállapodás kihirdetésének vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 15-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) vette át a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) azt a milliárdos költségvetési csalás miatt indult büntetőügyet, amelynek egy feljelentés szerint több személlyel együtt elkövetője lehet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredese, illetve a Jobbik parlamenti képviselője, Staudt Gábor is – tudta meg a PestiSrácok.hu. A rendkívül összetett ügyben a nemesfémmel üzletelő bűnbanda ellen már Lengyelországban is nyomoznak, valamint a feljelentőt is kihallgatták. 
Vágólapra másolva!

A fővárosi főügyészhelyettes utasítására a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) vette át a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) azt a költségvetési csalás miatt indult büntetőügyet, amelynek egy feljelentés szerint elkövetője lehet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredese, illetve a Jobbik parlamenti képviselője, Staudt Gábor is – értesült a PestiSrácok.hu. A portál birtokában lévő határozatban

a főügyészhelyettes azt írta, hogy az eljárást azért vonta ügyészi hatáskörbe, mert annak „lefolytatása a nyomozó ügyészségen célszerű".

A határozatból ennél több lényegében nem derül ki, azonban bármely bűnügyben dönthet úgy indoklás nélkül az ügyészség, hogy nem a rendőrséggel vagy a NAV-val nyomoztat, hanem maga jár el. A döntés meghozatalában persze nagy valószínűséggel az is közrejátszhatott, hogy az eljárást megelőző feljelentésben egykori főrendőrökről is említést tettek, akikkel szemben az ügyészségnek van csak hatásköre nyomozni. Ha az eljárás során valóban megalapozott gyanú merül fel Staudt Gábor elkövetői szerepével kapcsolatban, akkor az ügyet a BNYÜ-nek át kell majd adnia a mentelmi joggal védett személyek ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF).

Lengyelországban is nyomozás indult

Staudtot, a volt főrendőröket és több társukat még márciusban jelentették fel, de az adóhatóság akkor úgy döntött, nem indít nyomozást, mivel a hozzá eljutott adatokból azt a következtetést vonták le, hogy nem a magyar, hanem a lengyel állam költségvetését érte kár. A IX. Kerületi Ügyészség ugyanakkor hetekkel ezelőtt felülbírálta az adónyomozók döntését és a nyomozás elrendelésére utasította a NAV-ot, akiktől most a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) vette át az ügyet.

Budapest, 2018. november 15. Staudt Gábor, a Jobbik vezérszónoka felszólal az országonkénti jelentések cseréjéről szóló magyar-amerikai kormányközi megállapodás kihirdetésének vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 15-én. MTI/Kovács Attila Forrás: MTI/Kovács Attila

A magyar hatóságok lépését pár hónappal megelőzve Lengyelországban is nyomozás indult, hiszen a feljelentő az adóhivatal elutasító határozata után a lengyel ügyészséghez fordult és a lengyel állam kárára elkövetett több mint

két és félmilliárd forint értékű költségvetési csalás gyanúja miatt tett feljelentést a Jobbik képviselőjét és a két egykori egyenruhást is a soraikban tudó, Magyarországon működő, nemesfémmel üzletelő bűnszervezet tagjai ellen.

A feljelentő korábban maga is ehhez a társasághoz tartozott, így fontos információkkal szolgált a lengyel szerveknek. A lengyel hatóság végül elindította a nyomozást, és a Pesti Srácok információi szerint az üggyel egy speciális ügyész által felügyelt, maffiaellenes, gazdasági területen is otthonosan mozgó lengyel rendőri egység foglalkozik, akiknek a már kihallgatott feljelentő fontos dokumentumokat, okirati bizonyítékokat adott át F. Lászlóékkal kapcsolatban.

Arany az alapja mindennek?

A feljelentő szerint a jobbikos politikus egy milliárdokat elcsaló, nemesfémmel foglalkozó bűnszervezet tagja volt, aminek az NNI egykori alezredese F. László volt az irányítója, aki korábban Stuadt bizalmasa és tanácsadója volt. Hosszú távú politikai céljuk az illegálisan megszerzett vagyonnal az volt, hogy

például Staudt minimum belügyminiszter, az alezredes pedig legalább az államtitkára legyen.

Miután a magyar hatóság nem foglalkozott az üggyel, a feljelentő a lengyel ügyészséghez fordult, és nekik is leírta, hogy az elkövetők egy része rendőr volt,

Hozzátette, hogy azért Lengyelországot szemelték ki, mert mindenképp a magyar hatóságok látókörén kívül akartak tevékenykedni, és úgy értesültek, hogy a lengyel adóhatóságot könnyen meg tudják vezetni. Továbbá itt találtak vevőt, aki bruttó áron hajlandó volt tőlük nemesfémet vásárolni.

Az áfacsaláshoz jelentős értéke miatt kitűnően megfeleltek a különböző nemesfémek: kezdetben ezüsttel csaltak, később a külön erre a célra gyártatott arany ékszerekkel és platinával is.

Az ügyről itt, itt, itt és itt írtunk korábban.