Fenn kell tartani a magyar-horvát kereskedelmi forgalom lendületét

2018.12.03. 17:59

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Zágrábban a közmédiának azt mondta, a magyar-horvát gazdasági együttműködésből egyértelműen profitál mindkét ország, ám vannak olyan területek, amelyeken még gyorsabban lehetne előrehaladni.

A tárcavezető - aki a hivatalos látogatáson Zágrábban tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök kíséretének tagja – azt mondta, a kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 2 milliárd eurót, és e lendület fenntartása érdekében az Eximbank 420 millió eurós hitelkeretet nyitott azoknak a magyar vállalatoknak, amelyek beruházni akarnak Horvátországban.

Megállapodás született arról, hogy kínai-horvát-magyar hármas együttműködésben a Közép-Európába érkező kínai turistáknak horvát-magyar közös turisztikai programokat kínálnak, amelyek Magyarországon Budapestre, Horvátországban pedig a tengerpartra fognak koncentrálni

– mondta.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a drávaszögi gazdaságfejlesztési programra az idei és a tavalyi fél-félmilliárd forint után jövőre már egymilliárd forintot szánnak, és mezőgazdasági, valamint vállalkozásfejlesztési projekteket fognak belőle támogatni.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Marija Pejcinovic Buric horvát külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter  Zágrábban Orbán Viktor miniszterelnök horvátországi hivatalos látogatásán 2018. december 3-ánForrás: MTI/KKM/Kkm/Kkm/Mitko Sztojcsev

Azt is mondta, hogy egy horvátországi bank megvásárlásával

az OTP a napokban a negyedik legerősebb szereplőjévé válik a horvát bankszektornak.

A külgazdasági és külügyminiszter a határátkelési lehetőségek számának bővítését is szorgalmazta, mivel jelenleg a 355 kilométeres magyar-horvát határszakaszon mindössze hét határátkelési lehetőség van, ami nagy versenyhátrány.

Ennek kezelése érdekében Magyarország azt javasolta Horvátországnak, hogy mután az M6-os autópálya eléri a horvát határt, 2021-től újabb átlépési lehetőség nyíljon. „Azt javasoltuk, hogy a murakeresztúri vasúti hidat tegyük alkalmassá közúti közlekedésre is, és Sároknál is nyissunk egy kishatárforgalmi átkelési pontot" - mondta.