Puzsér kiszállhat az előválasztási "komédiából", mert ezt tanácsolta neki stábjának legtöbb tagja

2018.12.04. 14:04

Mivel Karácsony Gergely kapható egy korrekt feltételek mentén megrendezett kiválasztásra, ezért egyelőre marad a tárgyalóasztalnál - ez derült ki közösségi oldaláról. Az egypontos, nem hivatalos főpolgármester arról is tájékoztatta a budapestieket, hogy elképzelhető, összeáll mögötte az ellenzéki "dreamteam": Beszámolója szerint a Jobbikon kívül az LMP-ben és a Momentumban is sokan támogatják személyét. Puzsér ismét Facebookozott.

Mai Facebook-bejegyzésében Puzsér Róbert rövid tájékoztatást adott kampányának alakulásáról azoknak, "akiket érdekel, hogy miként állnak vállalt küldetésükkel."

Beáll Puzsér mögé a Jobbik és az LMP?

Talán még a vártnál is jobb hírekről tudott beszámolni a humorista, hiszen állítása szerint az ellenzéki pártok közül egyre többen támogatják őt városvezetői ambícióiban. Bár erősen kérdéses, hogy az antiszemita botrányba keveredett Jobbik mekkora erősítést jelent, mindenesetre az egypontos főpolgármester-jelölt büszkén újságolta el, 

a Jobbik tagságában és vezetésében is komolyan felmerülhetett a neve.

"Sejtelmem sincs, mekkora a lehetősége, hogy mellettem döntsenek, de jó erről hallani" - fejezte ki örömét Sneider Tamásék érkezésének lehetőségével kapcsolatban. Nemcsak a Jobbik állhat be mögé, hanem az LMP is. "Az LMP-ben sokan támogatják a jelöltségemet, és megfontolják támogatásomat a főpolgármesteri székért – ez már akkor is megtisztelő, ha végül mást választanak" - reagált a megtisztelő felvetésre posztjában. Igaz, korábban még a következő gondolatokat fogalmazta meg a zöldekkel kapcsolatban: "Mi ez a mai LMP? Demeter Mártát nemrég még nem is akarták felvenni a pártba, most meg már ő a pártelnök. Kik ők? Mik ők? Mit gondolnak ők? Gondolnak bármit is?" Változnak az idők, még ha ez esetben csak pár hét telt el a két megnyilvánulás között. A sikerszériának nincs vége, ugyanis a humorista arról is beszámolt, hogy a hazai viccpárt-szcéna stabil vezetője, a Momentum is beállna mögé. Pontosabban csak a tagság egy része, mert a pártvezetés ez idáig nem volt hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni vele. 

Én mindenesetre megpróbálom majd meggyőzni e pártok vezetőit és választóit arról, hogy a program jó, a jelölt pedig bár messze nem tökéletes, magasan veri a hazai politika átlagát  

- vázolta a legkézenfekvőbb megoldást a nem hivatalos főpolgármester-jelölt, akinek gondolatait feltehetően a 150 fősre duzzadt kampánystábjának egyik tagja gépelte be, mert a stílus, a megfogalmazás nem annyira rá vall. 

Puzsér tanácsadói szerint az előválasztás hitvány komédia, amiből ki kell szállni

Puzsér legfrissebb posztjában az ellenzéki előválasztásra is kitért. Kifogásolta, hogy az MSZP csak egy hónap elteltével küldött anyagot az előválasztásról.

Tanácsadóim többsége azt mondja, hogy fel kell állni az asztaltól, ki kell szállni ebből a hitvány komédiából

- árulta el, hogy stábja mit is tanácsol neki a kérdésben. A humorista lehűtötte a kedélyeket, mert továbbra is bízik egyik legnagyobb politikai ellenfelében, Karácsony Gergelyben, aki szerinte kapható egy korrekt feltételek mentén megrendezett előválasztásra, ezért továbbra sem áll fel az asztaltól. 

Puzsér a következőkről tájékoztatta még a budapestieket:

  • Minden ok: "A programalkotás a terv szerint halad."
  • Programpontjainak száma emelkedésnek indult: "Már most van tíz olyan programpontunk, amelyek felmondják a politikai osztály ártalmas döntéseit."
  • Végre egy kampányesemény a láthatáron: "Karácsony előtt szervezünk egy adakozási rendezvényt a hajléktalanoknak."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK