Sokba kerülhet a lusta autósnak, hogy nem kért új rendszámot

Vágólapra másolva!
A 23 éves férfi egyik külföldi útja során elveszítette az autóján lévő rendszámot. Ahelyett azonban, hogy újat kért volna, Ausztriában elkészíttette az elvesztett rendszámának utánzatát, és felszerelte az autójára. Nem sokkal később azonban a rendőrök igazoltatták Kiskunhalason. Ekkor bukott le.
Vágólapra másolva!

A rendőrök ugyanis észrevették, hogy a rendszámtábla hamis, ezért azt le is foglalták. A férfi ellen vádat emeltek, és akár komoly pénzbírságot is kaphat.