Egy év után hazatérhetett a várpalotai hintabaleset sérültje

Vágólapra másolva!
Több mint egyévnyi kórházi kezelés után hazatérhetett az a várpalotai fiatalember, aki alatt tavaly szeptemberben 33 méter magasan széttört egy kalapácshinta. Krisztofer beszélni és járni még nem tud, a kezeivel kommunikál - írja a Bors. 
Vágólapra másolva!

Ahogy azt az Origo is megírta, a baleset tavaly szeptemberben történt a várpalotai napok egyik rendezvényén, amikor szétesett egy nyolcszemélyes hidraulikus hinta.

A balesetben öten sérültek meg, közülük a legsúlyosabban Krisztofer, akit

a helyszínen újra kellett éleszteni.

Ezután a győri kórházba szállították, ahol mélyaltatásban tartották, kezelték Veszprémben, majd egy fővárosi rehabilitációs intézetben hosszas gyógykezelés következett.

Mára Krisztofer hazatérhetett, mint édesanyja a Borsnak elmondta, Krisztofernek ugyan a mozgása nehézkes, de minden végtagját tudja használni.

A szörnyű balesetre külsőleg csak a légzését segítő szerkezet emlékezteti a nyakán.

Beszélni és járni még nem tud, főként a kézmozdulataival kommunikál. A memóriája sem rossz, édesanyja szerint még a kis híján végzetes rendezvényre is emlékszik.

"Sokszor voltam Várpalotán azóta, de a helyszínre nem voltam képes visszamenni. Attól félek, minden újra lejátszódnak előttem. Van, hogy ezzel álmodok, minden nap felteszem a kérdést: miért történt ez velünk? – mondja a 39 éves nő.

Krisztofer hazatérésének a testvérei is örülnek,

ez most a legnagyobb mikulásajándék számunkra

- mondják egybehangzóan.