Hagyományteremtő szándékkal szervezik meg a Székesfehérvári Zsidó Napokat

Vágólapra másolva!
Négy napon át a zsidó kultúra és gasztronómia szépségeiben gyönyörködhetnek Székesfehérváron. A december 6-án induló programsorozat előtt tartottak sajtótájékoztatót a városházán, amely után Cser-Palkovics András polgármester és Heisler András, a Mazsihisz elnöke adott interjút.
Vágólapra másolva!

Első alkalommal rendezik meg csütörtöktől vasárnapig a Székesfehérvári Zsidó Napokat, ahol a zsidó kultúra és gasztronómia lesz előtérben. Az eseményt felvezető tájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy

Megjegyezte, hogy bár ez lesz az első alkalom, reményei szerint időről időre visszatérő programmá válik. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke elmondta: nagy izgalommal várják a rendezvényt, amely zsidók és nem zsidók együttéléséről szól, valamint a zsidó kultúráról, ételekből és a közös értékekből ad ízelítőt.

A teljes riportot itt tekinthetik meg.