Gulyás Gergely: Szomorú és példátlan az ellenzék viselkedése

Gulyás Gergely
Budapest, 2018. november 28. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2018. november 28-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A legújabb béremelésekről és az Országgyűlésben történt ellenzéki provokációról is beszámolt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón. 
Vágólapra másolva!

A nemzetbiztonsági kabinet is ülésezett, a karácsonyi vásárokon megerősítik a védelmet – mondta Gulyás Gergely. A Miniszterelnökség vezetője szerint mindent megtesznek a biztonság garantálása érdekében.

A kormány sajnálattal vette tudomásul a migránsvízum elfogadását. A vízum elfogadása ellentétes az európai polgárok akaratával szemben – mondta a politikus. Szólt arról is, hogy az unió tervezett költségvetése se kedvező, mivel nem a migráció megállításával, hanem menedzselésével foglalkozik.

2,7 százalékkal emelkednek jövőre a nyugdíjak, ha az infláció magasabb lesz, akkor azzal pótolják a nyugdíjakat – jelentette be Gulyás.

2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak jövőre Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Emelkedhetnek a bírói bérek is

A kormány felkérte Trócsányi László igazságügyi minisztert arra, hogy kezdjen egyeztetések az érintettekkel arra, hogy mekkora jövedelemmel kezdjenek munkához a közigazgatási bírák 2020. január 1-től.

Már a jövő nyártól emelt bérekkel dolgozhatnak az ápolók – mondta Gulyás Gergely, majd pedig hozzátette, hogy a következő években összesen 72 százalékos emelés lesz. A miniszter beszámolt még arról is, hogy a honvédségi dolgozók bére is emelkedni fog.

Megőrzött méltóság

A Miniszterelnökség vezetője szerint szomorú és példátlan, ami az Országgyűlésben történt. A kormánypárti többség megőrizte a saját és az Országgyűlés méltóságát – tette hozzá Gulyás. Az elfogadott törvényekkel kapcsolatban semmilyen törvénytelenség nem merülhet föl – mondta a miniszter.

A miniszter kijelentette: komoly, érdemi jogi vita fel sem merülhet az országgyűlési döntések törvényességével - sem a képviselői kártyákkal, sem az ülésvezető elnök helyével - kapcsolatosan

Az utcán történtekkel kapcsolatban közölte, hogy a gyülekezés joga mindenkit megillet a törvényes keretek között. Az a nyílt kereszténygyűlölet, ami megnyilvánult a tüntetésen, attól Isten óvja Magyarországot – mondta a miniszter.

34 embert tartóztatott le a rendőrség,

és minden provokáció ellenére a rendőrség fellépése teljesen arányos volt.