Soros aktivistái megint rombolásba kezdtek, de egyre kevesebben vannak

Vágólapra másolva!
Le akarták zárni az összes hidat, de nem voltak hozzá elegen, így fel alá sétáltak a Soros-hálózat szélsőbaloldali aktivistái Budapesten. Az ellenzéki fake news-gyár sokáig azt próbálta elhitetni, hogy többen vannak, mint tegnap, de végül maguk az elkeseredett anarchisták cáfolták meg ezt. Végül megint rombolásba és erőszakba kezdtek, füstgránátokat és üvegeket dobáltak a rendőrök közé. Az első füstgránátok egyikét a néhány hete az Egyesült Államokban járt, és demokrata párti kiképzésben részesült Fekete-Győr András dobta el.
Vágólapra másolva!

Soros szélsőbalos aktivistái már nem is titkolják, hogy káoszt, erőszakot és rombolást akarnak. A tüntetés elején még azt hazudták, hogy erőszakmentes tüntetést akarnak, de aztán azonnal elindultak lezárni a hidakat. Ehhez azonban nem voltak elegen, arra panaszkodtak az addig növekbvő tömeget lódító álhírgyárnak, a hvg-hu-nak, hogy kevesebben vannak, mint tegnap.

Így csak vonulgattak egy keveset, hogy minél nagyobb dugót és bosszúságot okozzanak, majd visszamentek a Kossuth térre.

Ott előbb füstgránátokkal, majd üvegekkel dobálták a rendőröket,

akik először figyelmeztették az agresszív Soros-aktivistákat (az élen az Egyesült Államokban kiképzett viccpárti elnök, Fekete-Győr András dobált), aztán könnygázzal a tér kiürítésébe kezdtek.

Később részletes tudósítással jelentkezünk a Soros-hálózat újabb tombolásáról.