Szánkóbalesetben sérült meg három gyerek Gödöllőn

Vágólapra másolva!
Három gyerek súlyosan megsérült ma délután szánkózás közben, Gödöllő külterületén, egy dombos, kietlen részen.
Vágólapra másolva!

A gyerekek összeütköztek a szánkóikkal. Mentésük két órán át zajlott, ugyanis a mentőautó nem tudta megközelíteni a helyszínt, ahol még utak sem voltak.

Ezután értesítették a tűzoltókat, akik gyalogosan közelítették meg a dombos területet - tudta meg az Origo a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjétől, Csámpai Attilától.

Az egyik gyereket már a mentősök ápolták, de a két másik fiút még le kellett hozniuk a tűzoltóknak a dombról. Ebben a helyi erdészek is segítettek.

Mindhárom gyerek súlyosan megsérült, kórházba szállították őket.

Közben a mentőautó is elakadt, így egy másikat is ki kellett hívni a helyszínre.