Több ezer gyerek, fergeteges gála a Családok éve zárókoncertjén - videó

Vágólapra másolva!
A Családok éve ünnepélyes zárókoncertjén több ezer gyerek és felnőtt töltötte meg a Papp László Budapest Sportarénát. Nem csak varázslatos előadásokat élhettek át, hanem megismerhették az előadók generációkon átívelő családi hagyományait is.
Vágólapra másolva!

– mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára a rendezvényen. Kiemelte: a családok évében mintegy 2000 programot szerveztek, támogattak határokon innen és túl.

Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta:

Hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy olyan lépéseket tegyenek, amelyek segítenek abban, hogy igazi családi közösségek jöjjenek létre.

A közel kétórás műsorban a résztvevők előadóművész családok koncertjeit és előadásait láthatták. Fellépett a Bogányi család, a Gryllus család, a Vujicsics Együttes és a Zsuráfszky család. A testvérpárokat a Parno Graszt, Boban Markovic Orkestar, Malek Miklós és Malek Andrea, Wolf Péter és Wolf Kati, Király Linda és Király Viktor képviselték. Színpadra léptek továbbá a 200 éves Eötvös Cirkusz dinasztia tagjai és a Bolyki Brothers Énekegyüttes is. A műsort a Cantemus Kóruscsalád és a fellépő valamennyi művész közös fináléja zárta.