A Fidesz nem asszisztál az ellenzék képmutató színjátékához

Vágólapra másolva!
A Fidesz nem asszisztál az ellenzék képmutató színjátékához, ezért a kormánypártok nem vesznek részt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten újságíróknak nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

A politikus szerint

Ezek a politikusok ezt követően Soros-aktivistákkal együtt előre megtervezett erőszakos utcai akciókat szerveztek, részt vettek egy közintézmény elfoglalásában, és megpróbálták megfélemlíteni az ott dolgozókat – mondta.

Hozzátette: ebből is látszik, hogy

nem a magyar emberek, hanem csak a balhé és a hatalom érdekli őket.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kitért arra: az ellenzéki politikusok az MTVA székházában lebuktak,

Látható és teljesen nyilvánvaló tehát, hogy az ellenzéki pártok csak színészkedtek, és most is csak színészkednek, és közben megpróbálják átverni a magyar embereket – tette hozzá.

A Fidesz-KDNP ebben nem lesz partner, nem asszisztálnak ehhez a színjátékhoz, és nem vesznek részt az ellenzék által kezdeményezett ülésen.

Hidvéghi Balázs arra reagált, hogy a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP, valamint független képviselők kezdeményezésére január 3-ra összehívták a rendkívüli parlamenti ülésnapot, amelyen az elmúlt időszakban szerintük történt jogsértésekkel foglalkoznának.