Úgy leégett az ellenzék, hogy a fal adta a másikat

Az MTVA épületében bemutatott performanszairól ismert Szél Bernadett vezetésével az összes ellenzéki párt elment Csenger-Zalán Zsolt, budakeszi fideszes egyéni országgyűlési képviselő fogadóórájára, hogy átadják nekik az általuk megfogalmazott öt pontot, valamint, hogy kényelmetlen helyzetbe hozzák a politikust. Az akció finoman szólva sem sült el jól, mivel Csenger-Zalán szívélyesen fogadta a vendégeit, és hosszas vitában, észérvekkel teljesen sarkokba szorította az ellenzéket. A teljes ellenzéki buktát alább nézhetik meg.
A beszélgetés egyik csúcspontja az volt, amikor a fideszes képviselő az öt ponttal kapcsolatban arra hívta fel a Momentum nevezetű viccpárt egyik helyi aktivistájának figyelmét, furcsa dolog, hogy ennek az öt pontnak a képviseletét kérik tőle, miközben Feteke-Győr András, aki állítólag kitalálta ezt az öt pontot, nem tudta egy interjúban fejből elmondani annak a pontos tartalmát. Csenger-Zalán Zsolt leszögezte, hogy ő nem ért egyet ezzel az öt ponttal.
A fogadóórán az is elhangzott, hogy a demonstrálók jól tennék, ha nem dobálnák meg azokat a rendőröket, akikért egyébként szóban kiállnak. Csenger-Zalán elmondta, hogy a Momentum elnöke maga ismerte el egy televíziós műsorban, hogy megdobott egy rendőrt. A beszélgetésen szóba került a független bíróságok ügye is.
A teremben összegyűlt ellenzéki szimpatizánsok egyetlen egy érvet sem tudtak mondani arra, hogy miért nem érvényesül Magyarországon a független ítélkezés.
Csenger-Zalán példaként hozta fel, hogy Gyurcsány Ferencet is felmentette a bíróság, amit ő elfogad, és ez is a bíróságok pártatlanságát mutatja. Szóba kerültek a még nem is működő közigazgatási bíróságok is, de az ellenzéki szimpatizánsok arra sem voltak képesek, hogy elmondják, mi is az a közigazgatási bíróság. Azt is megtudhattuk egy DK-s hölgytől, hogy Magyarországon nem volt kommunizmus.
Az sem a közmédiában, sem más médiában sem megengedett, hogy ők berontanak egy stúdióba, és ők beolvassák a dolgokat – hívta fel a figyelmet Csenger-Zalán, amikor a közmédia ügye került szóba. Szerinte elfogadhatatlan, hogy
bohózatot akarnak csinálni minden megmozdulásból.
A fideszes képviselő elmondta, hogy őt nem zavarja a mostani helyzet, és mindenkinek ad időpontot fogadóórára. Végül Szél Bernadett próbálta menteni a menthetőt, és azzal vádolta meg Csenger-Zalánt, hogy nem ért egyet a független bíróságokkal és a közmédiával. A fideszes képviselő minderre közölte, hogy ő ilyet nem mondott, egyszerűen kiforgatják a szavait.
Ebben a pillanatban technikai okokra hivatkozva a felvétel véget ért. Persze érthető ez a gyors befejezés az ellenzéki aktivisták részéről, mivel a kialakult helyzet percről percre egyre kínosabbá vált számukra.
A beszélgetés utóélete a fideszes képviselő közösségi oldalán folytatódott. A hozzászólók gyakorlatilag 100 százalékban arról írtak, hogy nagyon jól cselekedett a fideszes képviselő, hogy nem hagyta annyiban a dolgot, és ilyen észérvekkel kell vitába szállni az ellenzékkel.