Hiesz György, Gyöngyös független, korábban MSZP-s vezetője hétfőn közösségi oldalán jelezte, többévnyi városvezetés után ismét elindul a település polgármesteri székéért.
"Egy felelős városvezetőnek nem csak az eredmények eléréséért kell dolgoznia, hanem meg kell harcolnia azok megőrzéséért is" - indított a politikus, kiemelve, hogy az elmúlt kilenc évben országosan is egyedülálló dolgot vitt végbe, nevezetes azt, hogy együttműködésen alapuló, kompromisszumokat kereső politikai légkört alakított ki Gyöngyösön. A polgármester úgy látja, hogy irányítása alatt a pártok nem estek egymás torkának, hanem együtt dolgoztak a sikerekért. Ennek következtében szerinte békés, kiegyensúlyozott fejlődés ment végbe a Heves megyei városban, a mindennapokat kiszámítható működés jellemezte, ami vonzóvá tette Gyöngyöst a befektetők előtt. Hiesz hosszasan sorolta az érdemeit, többek között felemlegetve, hogy 2014-ben kompromisszumot kötött a pártokkal a kialakult patthelyzet feloldására. "Ma már függetlenként, azt gondolom, még nagyobb eséllyel egyesíthetem a különböző politikai erőket" - fűzte rá korábbi gondolatára mondanivalóját, hogy aztán kimondja, ismét startvonalhoz áll Gyöngyös vezetéséért.
Ezt a szerepet továbbra is vállalom, és kész vagyok harmincezer gyöngyösi felé nyújtani a kezem, hogy városunk tovább haladjon a békés fejlődés útján
- fogalmazott a politikus. Csakhogy a következő sorok arra engednek következtetni, hogy Hiesz az indulását nem egyeztette le az ellenzéki pártok helyi szervezeteivel, ugyanis azt írta, hogy
reméli, minél többen elfogadják a kéznyújtását.
Arról nem számolt be a politikus, hogy a kormányellenes erők közül kik támogatják az indulásban. Az ellenzék logikája szerint, ha Hiesz közös jelölt lenne, akkor azt az érintettek kamerák kereszttüzében és ezután közlemény formájában jelentették volna be, azonban ennek egyelőre semmilyen jele nincs.
Éppen ezért levélben fordultunk Hiesz Györgyhöz, azt tudakolván, mely ellenzéki pártok támogatják indulását, valamint előállhat-e olyan helyzet, hogy a helyi kormányellenes erők ráindítanak egy jelöltet, magyarán nem ő az összellenzéki jelölt. Amint válaszol, frissítjük cikkünket.
Hiesz György egészen tavaly februárig a szocialista pártban politizált, miután azonban nem tudott elindulni egyéni képviselőként az országgyűlési választáson a körzetében, könnyeivel küszködve jelentette be, kilép az MSZP-ből. Szocialista kapcsolatai azonban nem szakadtak meg teljesen, legutóbb Ujhelyi István európai parlamenti képviselővel szerepelt közös képen.