Több napos csendet követően a Facebookon szólalt meg először L.L. Junior fiainak édesanyja, Csilla a tragédia kapcsán. Most nyílt levélben reagált a zenész volt párja, aki többek között azt írja, a zenész az elmúlt években nem törődött a gyerekeivel és küzdeni fog nagyobbik fiáért.
L.L. Junior a temetőben jelentkezett be élő videóval, onnan reagált volt párja vádjaira.
A videót közben letörölte közösségi oldaláról, ahol arról beszélt: Megérti, hogy volt párja kikészült, és senki nem akarja elvenni a nagyobbik fiukat, Lacikát, aki jelenleg a zenésznél és jelenlegi párjánál van.
Közben a zenész elmondta, éppen a temetőben van és kisebbik fia, Dávid temetését intézi. Erről részleteket is közölt,
a temetés pénteken délben lesz a Fiumei úti temetőben. Lesz fehér hintó és fehér lovacska.
L.L. Junior szerint nem a sofőr hibázott, ő úgy tudja, mindössze 35 km/h sebességgel haladt szabályosan, amikor a gyerek kiszaladt az útra. Azonban véleménye szerint
mindenkit terhelni fog a felelősség, aki gyermeke mellett volt a balesetkor, majd hozzátette hogy ez négy fő, az édesanya és annak barátnői.
A zenész állítja:
Csilla nem fogta a gyerek kezét és nem volt mellette, amikor az kiszaladt az útra.
"Én tudom az igazságot, a nyomozati szakban minden benne van" - mondta a videóban.
Később újabb videóval jelentkezett a zenész, ahol elmondta, nem volt éppen a legjobb ötlet a temetőben élőzni és vádaskodni, ezért bocsánatot kért és kéri volt párjától, próbálják meg békésen elrendezni az ügyet.
L.L. Junior mindezek után mindkét videót eltávolította a közösségi oldalról.