Facebook-oldalán, nyílt levélben üzent L.L. Juniornak volt párja, Csilla. L.L. Junior kisfiát szombaton gázolták halálra, a nő végignézte a balesetet.
Ahogy arról az Origo is beszámolt, L.L. Junior már a szombati tragédia másnapján úgy döntött, jogi útra tereli nagyobbik fiuk felügyeleti jogát. Lacika a testvére elvesztése óta az apjával van. Mester Csaba, Junior ügyvédje pedig elmondta, a zenész a dolgok jelenlegi állása szerint vissza sem adná anyukájának a gyereket, ugyanis az anyát hibáztatja a balesetért.
Az édesanya Facebookon azt írja:
Kérdezem én, mint anya, aki látta meghalni a gyermekét?! Kérdezem én, mint szülő, tőled L.L.Junior! Kérdezem én, mint érző ember, aki egy ilyen tragédia után nem ismer szavakat, mert nincs.Hol voltál?Hol voltál az utóbbi 4 évben? Csak Lacika miatt veszek levegőt
- kezdi a nyílt levelet Csilla.
A nő ezután arról ír, hogyan éli meg a gyászt és kisfia elvesztését, és arról, hogy a zenész az elmúlt években nem foglalkozott a gyerekeivel.
"Az utolsó lélegzetemig küzdeni fogok a gyerekemért, mert nem lehet egy olyan emberé, aki 6 évig semmit nem tudott a fiairól és sosem tudta, mi az a szeretet, mert nem volt ott, mert egy ágyban és egy pénztárcában találta meg az élet értelmét...Nem tudod mit érzek,mert nem voltál ott.
A fiadat utoljára a műtétje napján láttad 10 percre, amin szintén nem voltál ott, ahol velem foglalkoztál és nyomtad az undort, utána pedig egy órán keresztül vígasztaltam, mert te sírva hagytad ott...
Sírt érted ,hogy hiányzol neki...Ahogy egész életükben tették!"
A nő a levél végén újra kihangsúlyozza, hogy harcolni fog nagyobbik fiáért.
Szeretett fiam emlékére esküszöm, hogy megküzdök a fiamért, Lacikáért. Gyászolok! [...] Kérek mindenkit és téged is L.L.Junior, tartsd tiszteletben a gyermekünk tiszta emlékét!
- írja a zenész volt párja.