Elfogták a halálos gázolót

A budapesti nyomozók elfogták azt a 20 éves gyömrői férfit, aki az M3-as autópályán elütött egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Vágólapra másolva!
Elütöttek egy nőt szerda hajnalban az M3-as autópályán. A nő meghalt. A gázoló nem állt meg, segítségnyújtás nélkül elhajtott. Elkapták.  
Vágólapra másolva!

A rendőrségre reggel érkezett bejelentés arról, hogy

egy holttestet találtak az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán.

Forrás: Police.hu

A nyomozók megállapították, hogy a sofőr január 2-án hajnali 1 óra 10 perc körül Budapest felől Mogyoród irányába haladt az autópályán, amikor elütött egy úttesten sétáló nőt. Nem állt meg, hogy segítsen, elhajtott.

A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

Forrás: Police.hu

A balesetben letört az autó visszapillantó tükre. Ez vezette el a rendőröket a vétkes sofőrig, akit a lefoglalt kamerafelvételek alapján felismertek.

A 20 éves gyömrői V. Martint 2019. január 2-án délelőtt fogták el az otthonában.

Az udvaron megtalálták és lefoglalták a férfi autóját is. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói a férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt folytat eljárást.