Paródiába illő tüntetés, azt sem tudták, hogy miért is tiltakoznak pontosan

VÁRADINÉ NASZÁLYI Márta
V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője 7 percig tüntetett
Vágólapra másolva!
A P-s V. Naszály Mártának sikerült összetéveszteni a Miniszterelnökséget a Miniszterelnöki Kabinetirodával mai flashmobján. A minipárt azért tiltakozott, mert Orbán Viktor a Várban található egykori Karmelita kolostor épületében folytatja munkáját. Karácsony Gergelyék magukra maradtak, egyetlenegy ellenzéki párt sem csatlakozott megmozdulásokhoz, ami így 2019 első komolyabb ellenzéki kudarca lett.
Vágólapra másolva!

A Párbeszéd flashmobot hirdetett a budai Várban lévő egykori Karmelita kolostor épületéhez azért, mert Orbán Viktor itt folytatja a munkát az idei évtől. Ahogy elsőként beszámoltunk róla, a kormányzati épület kialakítása során fontos szempont volt, hogy szerénységet tükrözzön. A dolog nem nyerte el Karácsony Gergelyék tetszését, akik nagy lendülettel vágtak volna neki az új esztendőnek, azonban a startvonalnál leragadtak. A következőket lehet felírni a mai megmozdulás kapcsán:

  • több rendőr biztosította a rendet, mint ahány tüntető megjelent,
  • maximum egytucatnyi ember tette tiszteletét Karácsonyék hívó szavára,
  • mindössze 7 percig tartott az ellenállás, utána szétszéledtek a megjelentek,
  • nem igazán mozgatta meg az akció az ellenzéki pártokat, akik közül senki nem képviselte magát. – a Párbeszéden kívül.

A sajtótájékoztatót V. Naszály Márta, párbeszédes politikus tartotta tízfős közönsége előtt.

V. Naszályi Márta, a Párbeszéd fővárosi képviselője 7 percig tüntetett Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A „tömegben” papírlapok is feltünedeztek, amellyel a miniszterelnök Várba való költözése ellen kívántak tiltakozni. Két emlékezetes mondat hangzott el a politikus beszédében. Az első ez volt:

Ebben csak annyi volt a kivetnivaló, hogy nem a Miniszterelnökség, hanem a Miniszterelnöki Kabinet költözött a Várba. Ez jól mutatja, hogy mennyire vannak képben az ellenzéki pártok a tényekkel.

A másik pedig az újságírói kérdések során volt hallható. A hvg tudósítása szerint V. Naszály arra a kérdésre, hogy miért nem összellenzéki megmozdulást szerveztek – sem a szövetséges MSZP, sem a Momentum nem hirdette meg ezt az akciót –, azt mondta, meghívták az első kerületi pártokat,

de nagyon korán van, most kezdődött az év.

Ő pedig I. kerületi képviselőként képben van a történettel, és el tudja mondani, mit gondolnak az ellenzéki pártok erről. Bebizonyosodott, hogy milyen az, amikor valaki képben van az ellenzéknél.