Sargentini továbbra is a Soros-birodalom érdekeit védi

Sargentini jelentés, Orbán ellen felszólalók
Judith Sargentini- Holland Baloldali Zöldek tagja
Vágólapra másolva!
A Civil Összefogás Alapítvány (CÖF-CÖKA) szerdán egy nyílt levelet adott fel a hazánkat támadó holland európai parlamenti képviselőnek, Judith Sargentininek, remélve, hogy a magyar emberek ellen irányuló ténykedésének átgondolására készteti a képviselőt. A levelet az uniós testület összes képviselőjéhez eljuttatta szervezet.
Vágólapra másolva!

Levelet írt a CÖF-CÖKA a migránspárti Judith Sargentininek – írja a Magyar Idők. Ebben az szerepel, hogy

Reméljük, hogy nyílt levelünk a magyar emberek ellen irányuló ténykedésének átgondolására készteti – írta a CÖF-CÖKA.

Mint fogalmaztak, a magyar emberek általános véleményét tükröző levelet azért küldik Sargentininek, hogy

Judith Sargentini - a Holland Baloldali Zöldek tagja Forrás: Hirado.hu

„Ön, miként azt az Európai Parlament szeptember 12-i ülésén elfogadott különjelentésben és annak vitái során is megmutatta, csak akkor érzi fontos védendő értéknek a demokratikus jogállam doktrínáját s a többségi elven működő parlamentarizmust, amikor az önök politikai ízlésének és céljainak megfelelő agendát képviselő kormányok vannak éppen hatalmon.

Vagyis ön valójában

nem képvisel semmilyen hiteles és elvszerű meggyőződést, s nem az európai polgárok érdekeit tartja szem előtt!

Önnek semmi köze Magyarországhoz, ön csupán egy nemzetek felett álló s az egész világon működő hálózat, a Soros-birodalom érdekeit védi...” – írta a CÖF-CÖKA.

Egyúttal jelezték, hogy a dokumentumhoz Magyarországon pár nap alatt 7100 polgár csatlakozott aláírásával, és több mint hatvan egyesület, alapítvány is kifejezte egyetértését. Az aláírások a szervezet irodájában hivatalos formában megtekinthetők.