Magyarország sokkal jobban teljesít

ORBÁN Viktor, október 23. megemlékezés, Terror Háza, 2018
Budapest, 2018. október 23. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján tartott megemlékezésen a fővárosi Terror Háza Múzeumnál 2018. október 23-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Több felületen is tájékoztató kampányt indít a kormány. Ez nemcsak a főbb intézkedéseket, hanem az eredményeket is eljuttatja az emberek felé.
Vágólapra másolva!

Ismerős címmel indít tájékoztató akciót a kormány – tudta meg a Magyar Idők.

Ez a lépés nemcsak több, kiemelt intézkedést mutat be, hanem az ország által elért legfontosabb eredményeket is. A tájékoztató akció a napokban televíziókban, rádiókban, illetve közterületi reklámfelületeken indul el. Később online reklámfilmekkel és a nyomtatott sajtóban megjelenő hirdetésekkel is találkozhatnak az olvasók.

Magyarország jobban teljesít címmel először 2013 tavaszán indított tájékoztató kampányt a második Orbán-kormány.

Többek között szó lesz a minimálbér és a garantált bérminimum újabb nyolcszázalékos emeléséről, arról, hogy 2010 óta megduplázódott a dolgozóknak adható legkisebb bér.

Orbán Viktor miniszterelnök Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

Tájékoztatnak a családtámogatások bővítéséről:

  • emelkedik a gyermekgondozási díj (gyed)
  • és a diplomás gyed összege,
  • valamint megjelenik a gyermekek bruttó 100 ezer forintos otthongondozási díja (gyod) is.

Mindemellett januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, sőt a kedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandósság 91. napjától.

Arról is szó lesz, hogy a megemelt bérek kigazdálkodhatósága és a versenyképesség javítása érdekében csökken a kisvállalkozások adója. A tájékoztató során a kabinet arra is felhívja a figyelmet, hogy több százezer gyermek kap ingyenes étkezést, illetve ingyenes tankönyvet.

Ezekre az intézkedésekre a gazdaság további növekedése teremt lehetőséget.

Fontos téma lesz a fejlődő magyar gazdaság is, a tavalyi évben a GDP növekedése tovább gyorsult – előzetes adatok szerint 4,8 százalékra –, az adósságállomány a GDP-hez mérve csökkent, a költségvetési hiány pedig továbbra is alacsony maradt, megfelelve az európai uniós kritériumoknak.