Magyar modell volt az M3-ason halálra gázolt lány, megszólalt az édesanyja

Vágólapra másolva!
A Tankcsapda koncertjéről ment haza a lány, akit január 2-án halálra gázoltak az M3-as autópályán. A zenekar gitárosa találta meg az úton – hangzott el a TV2 Tényekben.
Vágólapra másolva!

A TV2 Tényeknek beszélt az az édesanya, aki az M3-ason történt cserbenhagyásos gázolásban veszítette el a lányát – írja a Bors.

A gyászoló asszony azt mondta: nem haragszik a gázolóra.

A 26 éves áldozatot, Katát a Tankcsapda gitárosa hívta meg a koncertjükre, a lány a buliról tartott épp hazafelé, amikor elgázolták. A Tankcsapda gitárosa volt az is, aki hazafelé tartva meglátta, hogy valakit baleset ért. Amikor rájött, hogy az a lány fekszik az úton, akit ő hívott meg a rendezvényre, sokkot kapott.

Kata Milánóban modellkedett, a debreceni zenekarért pedig már tini kora óta rajongott, édesapjával együtt jártak koncertekre.

Az édesanya arról is beszámolt: mivel a koncertről nem együtt jöttek el, noha nem tudta lányát elérni telefonon, nem volt rossz érzése. Azt azonban nem érti, miért neki kellett végül kinyomoznia, mi történt a lányával, őt ugyanis

senki sem értesítette a balesetről.

"Mikor odakerültünk, hogy a hatóságokkal beszéljünk, már mindent tudtak. Az én telefonszámomat három gombnyomással derítették ki" – nyilatkozta az édesanya.

A 20 éves gyömrői gázoló munkából tartott hazafelé január másodikán hajnalban, amikor elütötte a lányt. Nem állt meg, hanem azonnal továbbhajtott. A TV2 Tények V. Martin családját is megkereste, akik szerint a férfi sokkot kapott, ezért nem maradt a helyszínen. A családjának sem szólt, akik akkor tudták meg a gázolást, amikor érte jöttek a rendőrök.