A Mi Hazánk Mozgalom egy Gyurcsány nélküli új ellenzéket akar létrehozni

Dúró Dóra
Dúró Dóra
Vágólapra másolva!
A Mi Hazánk Mozgalom nemzeti ellenzéki alternatívát kínál a Gyurcsány vezette balliberális tömbbel és a Fidesszel szemben is - jelentette ki Dúró Dóra, a párt képviselői csoportjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Dúró Dóra elmondta: akkor lehet új korszakot nyitni Magyarországon, ha mindkét tömbön túllép a közélet, ezt tűzi a zászlajára a Mi Hazánk Mozgalom.

Dúró Dóra egy korábbi felvételen Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Vagyis sem Gyurcsány Ferenccel, sem Orbán Viktorral nem akarnak együttműködni - tette hozzá.

Mint elmondta: ugyan a munkatörvénykönyv megváltoztatásával nem értenek egyet, ám elhatárolódnak az új jogszabály ellen tiltakozó, a DK-tól a Jobbikig számos pártot felölelő egyesült balliberális tömbtől.

Ugyanis a Mi Hazánk arra törekszik, hogy egy Gyurcsány-mentes ellenzéket hozzon létre

- hangsúlyozta.

Dúró Dóra azt is mondta, hogy kormányzása idején a baloldal kiszolgálta a multinacionális cégek és a bankok érdekeit, vagyis részükről hiteltelen a munkavállalók állítólagos érdekeit hangoztató tiltakozás.