Részegen, jogosítvány nélkül gázolt el két embert, egy meghalt

Vágólapra másolva!
Elítélte a bíróság azt a férfit, aki 2016-ban Debrecenben 50 helyett 100-zal száguldott, és így nem tudott bevenni egy kanyart, sodródni kezdett, és felszaladt az útpadkára, ahol elütött egy férfit és egy lányt. Az elgázolt 28 éves férfi azonnal meghalt, a 19 éves lány pedig életveszélyesen megsérült. Csak hónapokkal később, hosszú kórházi kezelés után épült fel. Később kiderült, hogy a sofőr részeg volt, amikor a két embert elgázolta.
Vágólapra másolva!

A sofőr a baleset előtt barátjával ivott. A kocsi is a baráté volt, aki azonban, miután ittak, nem akart vezetni. Éjfél után elindultak a garázs elől, és egy ideig kocsikáztak, miközben több helyen megálltak. hajnalban érkeztek a belvárosba, ahol a férfi legalább százzal hajtott be egy kanyarba, ahonnan kisodródott. Ekkor ütötte el a két embert.

A kocsi egy fának ütközve a tetejére borulva állt meg.

Később kiderült, hogy az autót vezető férfinak jogosítványa sem volt. A rendőrök a baleset után őrizetbe vették őket, de később el is engedték mindkét férfit. A rendőrség ugyanis nem kezdeményezte az előzetes letartóztatásukatÍgy szabadlábon védekezhettek.

A bíróság korábban a férfit 3 év 10 hónapra ítélte és 4 évre eltiltotta a vezetéstől ezt pedig ma a másodfokú bíróság helybenhagyta, vagyis az jogerőssé vált.