Komoly fenyegetést jelentenek a megszaporodott késes támadások

London, gyalogosok közé hajtott, március
London, 2017. március 22. Törvényszéki szakértő dolgozik a londoni Westminster hídon, ahol egy merénylő gyalogosok közé hajtott, mielőtt megkéselt egy rendőrt a brit parlament épületénél 2017. március 22-én. A Scotland Yard tájékoztatása szerint négyen meghaltak és legalább húszan súlyosan megsérültek a merényletben. (MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)
Vágólapra másolva!
Egyre többször fordul elő a nyugati-európai országokban, hogy terroristák késsel támadnak az utcán sétálókra. Londonban majdnem megduplázódott az ilyen esetek száma az elmúlt négy évben. 
Vágólapra másolva!

Mint azt az Origo is megírta, péntek éjszaka

egy németországi kórházban késelt meg egy terhes lengyel nőt egy afgán migráns.

A nő életveszélyes sérülésekkel, de túlélte a támadást, babáját azonban elvesztette.

A Nyugat-Európa-szerte elszaporodott késes támadások okán hívta be az M1 Horváth József biztonságpolitikai szakértőt. A szakértő az eset kapcsán elmondta, Németországban is több ilyen támadás történt az elmúlt években és nagy felháborodást váltottak ki ezek az esetek.

2017. március 22-én a londoni Westminster hídon egy merénylő gyalogosok közé hajtott, majd megkéselt egy rendőrt a brit parlament épületénél Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Hozzátette: a késeket a bandák közötti harctól a terrortámadásig sokféle bűncselekményhez használják. Londonban - ahol

2014-hez képest 40 százalékkal több nőtt az ilyen esetek száma

- a rendőrség átfogó razziákat tart, de kések bármelyik háztartási boltban vehetők.

Megjegyezte: Franciaországban fémdetektoros kapukat állítottak fel például zsidó iskolák környékén, hogy szúró- és vágófegyvert ne lehessen bevinni.