Kovács Zoltán: A migráció kulcskérdés minden európai országban

Kovács Zoltán interjú
Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
A migráció kulcskérdés minden európai országban, az elmúlt három évben egyértelművé vált, hogy a migrációhoz kapcsolódó politikai kérdések az élet minden területét áthatják – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán felidézte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakat, amelyek szerint a következő két évtized meghatározó kérdése lesz Európában a bevándorlás, illetve az illegális migránsok érkezése.

Európának vissza kell találni a gyökereihez, mert a globális migráció miatt a kontinenst érő kihívás így válaszolható meg a leghatékonyabban,

valamint az Európa jövőjére vonatkozó kérdések is ebből az eredeti felfogásból, a keresztény kultúrkörhöz fűződő viszonyból magyarázhatók leginkább. Az Európai Néppártban jelenleg meglévő választóvonal jelzi, melyek azok a tagpártok, amelyek valójában liberálissá váltak – tette hozzá.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Fotó: Koncz Márton

A közép-európai régió országai, Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia az illegális migrációval összefüggésben olyan felfogást tettek magukévá, amelyből

sok más európai kérdéshez kapcsolódva is önálló, a nyugat-európaival egyenrangú megközelítéseket alakítottak ki

– hangsúlyozta Kovács Zoltán. Bizonyos értelemben ehhez a csoporthoz kapcsolódik Ausztria, Olaszország vagy Bajorország is, nagyon erős közép-európai identitás alakult ki, amelynek rendkívül fontos szerepe lesz.

Az Európai Parlament összetétele meg fog változni

– jelentette ki az államtitkár, hozzátéve, bíznak abban, hogy bevándorlásellenes többség jön létre, amely segít Európa eredeti identitásának, kultúrájának megtartásában.

Az EP-választási kampánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az elmúlt néhány hétben Magyarországon

A lényeg ettől nem változik, a többség Magyarországon nem ért egyet a bevándorláspárti magyar ellenzék felfogásával – közölte.

A valóság az, hogy a migráció meghatározó kérdés Európában, és

a magyar kormány az elmúlt három évben jól fogalmazta meg a válaszokat, illetve ültette át azokat a gyakorlatba

– mondta Kovács Zoltán.