Gyurcsány után Ujhelyi és Sneider is lebukott a filléres menzával

2019.01.14. 15:57

Miközben a teljes hazai ellenzék napokig azon hisztériázott, hogy miért olyan olcsó a menza a budai Várban, ahol Miniszterelnöki Kabinetiroda dolgozói étkezhetnek, addig a birtokunkba került fényképekről kiderült, hogy Ujhelyi István Európai Parlamenti képviselő és Sneider Tamás Jobbik-elnök is a képviselői irodaház rendkívül olcsó menzáján étkezik (itt olcsóbb az ebéd, mint a Miniszterelnöki kabinetirodán). Ujhelyi viselkedése azért is kifejezetten érdekes,mert egyrészt a magyar parlamenti képviselőknél is jobban fizetett EP-képviselő, másrészt alaposan érintett a Szeviép-botrányban, ahol vállalkozók tömegét semmizték ki. Korábban Gyurcsány Ferenc bukott le, hogy sorban állt a 780 forintos menüért, miközben párttársai ételhordóval bohóckodtak a Várban.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője és Sneider Tamás, a Jobbik elnöke is csúnyán lebukott. A két politikusnak a pártjai a elmúlt napokban elképesztő hisztériát csaptak amiatt, hogy a Várban lévő menzán milyen olcsón lehet ebédelni. A most birtokunkba került képek alapján kiderült, hogy Ujhelyi és Sneider sem veti meg az olcsó menüt, amit a képviselői irodaházban lehet beszerezni (és ami olcsóbb, mint a Várban).

Ujhelyi sorban áll az olcsó menüértForrás: Origo

Az MSZP-s európai parlamenti képviselő korábban minden alkalmat megragadott, hogy kritizálja a Várban lévő menzát. 

Forrás: Origo

Az alábbi képen jól látszik, hogy Sneider Tamást, a Jobbik elnökét sem zavarja az olcsó és bőséges menü. 

Forrás: Origo

Egyébként érthetetlen, hogy Ujhelyi István, miért veri ennyire a garast a fogához, mivel barátja, a  Szeviép-ügyben elsőfokon elítélt Pistrui László korábban a 100 leggazdagabb magyar között is szerepelt. A Szeviép-botrány egyik központi figurája Pistrui László.A botrányok kirobbanásakor, azaz 2008 és 2010 között a Szeviépet önálló aláírási joggal vezette, egy másik cégben pedig Ujhelyi István, jelenlegi szocialista EP-képviselő üzlettársa volt. A Szeviép a szocialista kormányok idején Szeged egyik legsikeresebb építési vállalkozása lett, amit számos önkormányzati megbízásnak és elnyert közbeszerzésnek köszönhet.

A mai menü és árak:

Fehérház ÉtteremForrás: --

Az igazán nagy botrány 2010-ben tört ki, amikor a Szeviép csődgondnokot kért maga ellen, mivel nem tudta kifizetni az M43-as autópálya építésén dolgozó alvállalkozóit. Amikor 2010. július 27-én elrendelték a felszámolását, a cég már 379 partnerének tartozott, 11 milliárd forinttal. 

Pistrui László és Ujhelyi István egy közös rendezvényenForrás: Origo

Gyurcsány sorban áll a 780 forintos menüért a parlamenti menzán

Mint arról korábban beszámoltunk,miközben Gréczy Zsolt és Varju László, a Gyurcsány-párt két képviselője az elmúlt két napban azzal próbálta magára felhívni a figyelmet, hogy a Karmelita kolostorban lévő menza árairól beszélnek, addig a szürke hétköznapokon ennél jóval olcsóbban étkeznek a Parlamentben. A Ripost buktatta le a DK-s képviselőket, akik egyébként ételhordóval járnak a törvényhozásba, hogy minél többet vigyenek el a 780 forintos menüből.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK