Durva állatkínzás, borzalmas körülmények között tartottak kecskéket Érden

kecskék a föld alatt
Ezek, a többségében megvakult állatok évek óta nem voltak a szabad levegőn.
Vágólapra másolva!
Több mint százharminc kecskét tartanak borzalmas körülmények között Érd-Parkvárosban egy mély pincében - közölte keddi sajtótájékoztatóján Érd polgármestere.
Vágólapra másolva!

T. Mészáros András elmondta, hogy már többször is jelezték neki az elmúlt években Érd-Parkváros lakói, hogy

egy pincében, kétemeletnyi mélységben teljesen sötétben, saját ürülékükben, iszonyú bűzben élnek az állatok.

A polgármester hozzátette, hogy a legtöbb kecske megvakult, vagy már vakon született, és valószínűleg egy lyukon át táplálták őket. Az Érdmost.hu hírportál fotókat is közzétett az embertelen körülmények között tartott négylábúakról.

Ebben a sötét, mély verembe tartotta a "gazda" az állatait Forrás: erdmost.hu

A 2011 óta tartó ügyben mindig kértem a hatóságokat, hogy intézkedjenek. Így többek között a város jegyzőjét, aki állatvédelmi okok miatt kezdeményezhet intézkedést, de a helyszíni szemle mindig meghiúsult, mert a tulajdonos nem engedett be senkit az ingatlanba

- tette hozzá T. Mészáros András, aki szólt arról is, hogy a többi hatóság, mint a hatósági állatorvos, valamint a népegészségügy a kormányhivatalhoz tartozik, nem az önkormányzathoz, de azok sem tudtak tényleges eredményt elérni.

Ezek, a többségében megvakult állatok évek óta nem voltak a szabad levegőn Forrás: erdmost.hu

- fűzte hozzá az érdi polgármester, aki úgy tudja, már megkezdődtek a hatósági intézkedések, és ismeretlen tettes ellen feljelentés is született az ügyben.