Bekokainozva gázolt halálra egy nő Zuglóban egy nyugdíjast

2019.01.16. 15:46

T. Klára Petra a budapesti Füredi úton gázolt halálra egy férfit, majd segítségnyújtás nélkül tovább hajtott. A nő bekokainozva vezetett. A bíróság most 5 és fél év börtönre ítélte.

A 27 éves T. Klára Petra 2016. november 7-én kora délután a XIV. kerületben, a Füredi úton haladt az autójával, amikor a járdáról az útra lépett egy 85 éves férfi. A nő a kokain hatása miatt nem vette észre a férfit, ezért fékezés nélkül halálra gázolta, majd továbbhajtott. A főügyész elmondása szerint, ha a nő időben fékez, elkerülhette volna a balesetet. A gázolót egy másik ügyben is megvádolták, 2016 áprilisában is bedrogozva ült volán mögé.

A bíróság ebben az ügyben 5 és fél év börtönre ítélte a drogos sofőrt, és végleg eltiltotta a vezetéstől. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

Forrás: MTI/MIHÁDÁK ZOLTÁN

Ahogy azt korábban megírtuk, T. Klára Petra az eset után azt mondta,

azért nem állt meg segíteni a férfinak, mert azt hitte, hogy egy kutyát ütött el.

A gázolás után egy kozmetikába ment műszempillát csináltatni, ott fogták el a rendőrök. A nő tagadta, hogy drogozott volna vezetés előtt, azt mondta, a kozmetikában szívott fel két csík kokaint.