Börtönbe megy a szerb drogcsempész

Vágólapra másolva!
Jogerősen nyolc év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy szerb férfit, aki több mint 37 kilogramm marihuánát próbált Magyarországra csempészni 2017-ben.
Vágólapra másolva!

A szerb férfi 2017. január 15-én éjszaka jelentkezett belépésre egy kisteherautóval a röszkei határátkelőnél.

Az utastér és gyári tetőlemeze között kialakított dupla falú, 200-250 liter térfogatú üregben 103 csomag, összesen 37,565 kilogramm marihuánát

találtak a pénzügyőrök, amit le is foglaltak.

A kábítószer-szállítmány hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának több mint 3,5-szerese volt. A nyomozás során kiderült, hogy a sofőr tudta, hogy ott van a drog, mégis végig tagadta ezt. Azt állította, fogalma sem volt róla, a kisteherautót pedig kölcsönkapta, hogy azzal menjen dolgozni Németországba.

A táblabíróság

különösen jelentős mennyiségre, az ország területére behozatallal elkövetett kábítószer-birtoklás

miatt mondta ki bűnösnek a 36 éves férfit. Nyolc évre ítélték és kiutasították Magyarország területéről. Az ítélőtábla megváltoztatta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék döntését, így a vádlottnak fegyház helyett börtönben kell letöltenie büntetését.