Teljesen szétesett a Jobbik Veszprém megyében is

SNEIDER Tamás
Budapest, 2018. október 23. Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, országgyűlési képviselő beszédet mond a Mindenki a rádióhoz! - Az ellenállás napja címmel meghirdetett Jobbik rendezvényen az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai volt székházánál 2018. október 23-án. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Tovább fogy a Jobbik, a pártot ezúttal Veszprém megyében hagyták el heten. Ezzel a Jobbik újabb önkormányzati mandátumokat veszített, a kilépők ugyanis függetlenként folytatják képviselői munkájukat. A Jobbikból tavaly június óta kilenc polgármester távozott, és több mint 130 önkormányzati mandátumot vesztett a párt – írja a Magyar Idők.
Vágólapra másolva!

A Jobbikból való kilépés mellett döntöttek a feloszlatott és egyéni taggá átminősített, még megmaradt veszprémi jobbikosok, amivel nem pusztán a megyeszékhely Jobbik-tagsága, de a párt önkormányzati mandátumainak száma is tovább csökkent. A kilépők között van ugyanis Forgóné Kelemen Judit veszprémi, Pataricza György ajkai önkormányzati képviselő, valamint Sárándi Balázs, a veszprémi közgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságának tagja is.

Nem kérdezték meg őket semmiről

A Jobbikhoz eljuttatott kilépési nyilatkozatban felidézik, hogy 2015-ben a helyi időközi választáson a tagság megkérdezése nélkül akarták Török Gábort jelöltetni, majd a „budai jogásznőt”, Varga-Damm Andreát favorizálta a párt, megint csak a most kilépők véleményének kikérése nélkül.

Emlékeztetnek továbbá Vona Gábor ominózus kijelentésére, miszerint ő vette el a Jobbik lelkét, illetve a balliberális oldalnak mindenáron való megfelelési erőlködést. – Mindezek hatására néhányan már Faustot láttak az elnökünkben. Csupán Mephisto szerepe volt még homályos – fogalmaztak.

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke alatt szétesett a pártja Forrás: MTI/Mohai Balázs

Hozzátették, hogy Mirkóczki Ádám azon kijelentésével, miszerint a 2010 előtti retorika volt a nem igaz, bebizonyosodott, hogy a vezetés teljesen elfordult az induláskor megfogalmazott iránytól.

– Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem mi, hanem a vezetés kanyarodott el a jobboldali radikális nemzeti keresztény oldalról.

Mi maradtunk ott, ahová beléptünk, míg ők másik pártot hoztak létre a Jobbik romjain – fogalmaztak a kilépők, akik egyébként 2008-ban alapítói voltak a veszprémi szervezetnek.

Már háromezren sincsenek

Sárándi Balázs volt alapszervezeti elnök elmondta: önkormányzati mandátumukat nem adják vissza a Jobbiknak, hiszen ezekért a pozíciókért nem a párt, hanem ők dolgoztak meg. – Ha nem tetszik a Jobbik, az nem azt jelenti, hogy utána még támogatom is azzal, hogy visszaadom a mandátumomat – fűzte hozzá.

Noha a Jobbik megtisztulási folyamatként kommunikálja, hogy az elmúlt bő fél évben számos jobbikos polgármester kilépett a pártból,

több mint 130 önkormányzati mandátumot elvesztettek, és az országgyűlési képviselőcsoportból eddig négyen távoztak

úgy, hogy ma már a Mi Hazánkat képviselik, az őszi önkormányzati választás előtt komoly gondokat is okozhat a pártnak, ha további embert és mandátumot veszít.

Ráadásul a Jobbik tagsága sem állhat jól. A párt beszámolóiból az látszik, több helyen alakult új alapszervezet, a tavaly októberi kongresszusi létszámból azonban arra lehet következtetni, a Jobbiknak vélhetően már háromezer tagja sincs.

Természetesen ezen nincs mit csodálkozni. Azzal a Gyurcsány Ferenccel állt össze a Jobbik, aki évekig a párt egyik legnagyobb ellenségének számított. Most meg együtt állnak össze vele közös képre a Parlament előtt, majd szövetkeznek vele a Jobbik jelenlegi vezetői.