Brüsszel és a Soros-szervezetek korlátozni akarják a tagállamok önállóságát

Hidvéghi Balázs
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!
Brüsszel és a Soros-szervezetek durván korlátozni akarják a tagállamok függetlenségét, fejük fölé kineveznének egy úgynevezett független szakértői testületet, amely valójában egy rögtönítélő bíróságot jelentene - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Ezekben a rögtönítélő bíróságokban a brüsszeli bürokraták mellett a Soros-szervezetek emberei ülnének, és ők közösen döntenének arról, melyik tagállam jogállam és melyik nem.

Hidvéghi Balázs szerint persze valójában

arról döntenének, hogy melyik tagország a megfelelő az ő bevándorláspárti elvárásaiknak.

Ráadásul ezek a senki által meg nem választott Soros-szervezetek több pénzt és több hatalmat kapnának - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint Brüsszel azért akar több pénzt adni a Soros-szervezeteknek, hogy minél több bevándorlót hozzanak be az unióba. Világosan látható, hogy

így akarnak nyomást gyakorolni a bevándorlásra nemet mondó országokra.

Nem kérdés - tette hozzá -, hogy Magyarország lenne az egyik első célpont,

Ezeket a terveket teljességgel elfogadhatatlanoknak nevezte a politikus, kijelentve, hogy Brüsszel mostani bevándorláspárti vezetése

folyamatosan visszaél a hatalmával, megsérti a tagállamok önállóságát,

és ránk akarja kényszeríteni a betelepítési kvótát, a migránsvízumot és a határvédelem feladását.
Magyarország azonban nem fog lemondani az önálló döntéshozás jogáról, továbbra is a magyar emberek akaratát fogjuk érvényesíteni - közölte, hangsúlyozva: a magyarok nem támogatják a Soros-tervet, és nem akarják, hogy Magyarországból is bevándorlóországot csináljanak.

Hidvéghi Balázs azt mondta, hogy olyan Európai Parlamentre és brüsszeli vezetésre van szükség, amely

az európai emberek akaratát érvényesíti, nem pedig a Soros-hálózat bevándorláspárti programját teljesíti,

ez lesz a májusi EP-választás tétje is.

Azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, amelyek szerint náci karlendítéssel pózolt Sneider Tamás Jobbik-elnök felesége, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt közölte: egy újabb elképesztő jobbikos botrányról van szó, amely elfogadhatatlan, felháborító.

A Jobbikról újra és újra lehull az álarc,

és kiderül, hogy valójában ugyanarról a szélsőséges, sokszor a nácizmussal kacérkodó pártról van szó - fogalmazott. Hozzátette, hogy továbbra is a Jobbik országgyűlési képviselője Szávay István, akiről egy zsidózós botrány derült ki a közelmúltban, a fővárosi Duna-parti holokauszt-emlékművet meggyalázó Kulcsár Gergely pedig regionális igazgató a Jobbikban.

Szerinte

az igazi kérdés az, vajon hogyan számol el a lelkiismeretével a baloldal, amely már nyíltan együttműködik a Jobbikkal.

Az Oktatói Hálózatnak az ELTE-n tervezett létszámleépítéséről szóló közleményére Hidvéghi Balázs úgy reagált: az Oktatói Hálózat egy közismert baloldali Soros-szervezet, balhét akar gerjeszteni az ELTE körül, amelynek teljes mértékben biztosított a működése.