Hajnal óta szinte az egész országban havazik, sok baleset történt az utakon

havazás, havas autók, sószórás, havas Budapest, város, január, hó
Vágólapra másolva!
A szerda hajnal óta tartó, reggelre már az egész országra kiterjedő havazás miatt csúszósak, latyakosak, sónedvesek a fő- és mellékutak, és balesetek is voltak országszerte – olvasható az útinform legfrissebb jelentésében.
Vágólapra másolva!

BALESETEK, TORLÓDÁSOK, RENDKÍVÜLI KÖZLEKEDÉSI ESEMÉNYEK:

Friss: Szerda este és éjszaka márcsak az ország délkeleti felében várható további enyhe havazás körülbelül a Nagykanizsa-Nyíregyháza vonaltól délre, amelynek mennyisége éjfélig 8-10 cm között valószínű. Csütörtökön a havazás súlypontja a Dunántúlra tevődik át, ekkor további 8 cm-es hóréteg várható. Északnyugaton a ködös, ill. zúzmarás köddel borított tájakon kis körzetekben tartósan megmaradhat a köd.

A fővárostól északra még havazik, az ország északi harmadában többnyire hószállingózást jeleztek, másutt túlnyomóan borult az ég.

A gyorsforgalmi utak burkolata mindenütt sónedves.


Az ország főútjai zömében sónedvesek, illetve vizesek, elszórtan még lehet havas-latyakos burkolat. A mellékutakon zömében télies útviszonyokra kell számítani, havas, letaposott havas, latyakos a burkolat.

A friss hó vastagsága az érintett területeken 1-4 cm, Tatabánya és Bicske térségében 5-10 cm közötti.

A látási viszonyok általában jók, elszórtan párás a levegő. Túlnyomórészt szélcsend van, elvétve gyenge a légmozgás.

A hőmérséklet szerda napközben -6 és +2 C fok között változik.

Meghalt egy ember a 85-ös főút 60-as kilométerénél, Pinnye térségében. A balesetben egy másik ember pedig megsérült.

Torlódik a forgalom az M0-ás autóúton - közölte az Útinform szerda délelőtt a honlapján.

A tájékoztatás szerint az M0-ás déli szektorában terelések miatt lassul le a forgalom,

az M5-ös autópálya felé 25-30 perccel nő meg a menetidő.

A keleti szakaszon a maglódi kihajtó közelében

mindkét irány forgalma több kilométer hosszan araszol,

továbbá az M1-es felé egy baleset is nehezíti a haladást a Maglód és Rákoskeresztúr közötti, 48-as kilométerszelvénynél.

Az M5-ös autópályán Röszke irányába, a 15-ös km-nél baleset történt. Sávzárásra, lassabb haladásra készüljenek.

Az M6-os autópályán, Pécs felé a 106-os km-nél két teherautó ütközött össze. A forgalmat a Paks-centrum csomópontnál a 6-os főútra terelik. Visszatérni a pályára a Paks-dél csomópontnál lehet. Az ellenkező irányban, Budapest felé nincs korlátozás.

Albertirsa belterületén, a 40-es főút 4-es km-énél két személyautó ütközött össze. Félpályás korlátozás van érvényben.

A 44-es főúton Nyárlőrinc közelében korábban egy személyautó kamionnal karambolozott. A 18-as km-nél a fél útpályát továbbra is zárva tartják.

Friss: A helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött, a rendőrök feloldották a forgalomkorlátozást.

Az 51-es főúton, Baja közelében két személyautó szemből ütközött össze. A 167-es km-nél már félpályán halad a forgalom.

Friss: Szerda délelőtt a rendőrök feloldották a forgalomkorlátozást, mivel helyszínelés és a műszaki mentés befejeződött. A forgalom ismét zavartalan a Baja és Bátmonostor közötti útszakaszon.

A 82-es főút 45-ös km-énél, a Lázi elágazásnál két személygépkocsi karambolozott. A fél útpályát lezárták.

Pest megyében a 102-es főúton Tinnye és Pilisjászfalu között egy kamion keresztbe fordult. A 18-as km-nél egy sávon váltakozó irányba engedik a járműveket.

Környén, az Alkotmány utca és a Jókai Mór utcá kereszteződésében összeütközött egy autó és egy menetrend szerint közlekedő autóbusz. A busz utasai közül egy embert kórházba szállítottak. Az autóban két ember utazott, mindketten sérüléseket szenvedtek, őket a mentők a helyszínen ellátták. A helyszínen a műszaki mentés ideje alatt forgalomkorlátozásra és jelentős torlódásra kell számítani.

A 6-os főúton árokba hajtott egy kamion Darányban, forgalomkorlátozásra kell számítani.

Friss: Délelőtt 10 órától a forgalom ismét zavartalanul halad.

A 84-es főúton, a 116-os kilométernél két autó karambolozott. A helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/DPA/Thomas Frey

IDŐJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS ÚTVISZONYOK:

A gyorsforgalmi utak általában sónedvesek, de az M7-es autópályán Balatonvilágostól nyugatra és az M6-os autópályán Pakstól délre már többfelé havas, hókásás a burkolat.

A Dunántúl jelentős részén, valamint Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében a fő- és a mellékutak burkolata havas, hókásás vagy latyakos.

A délebbre eső területeken, ahol tegnap este óta esik a hó, télies útviszonyokra készüljenek, és csak téli körülményekre felkészített járművel induljanak el. Az ország középső részén és a Tiszántúlon a megelőző védekezés nyomán jellemzően vizes vagy sónedves az úthálózat.

A friss hó vastagsága ezeken a területeken 1- 4 cm, a délebbre eső megyékben, Baranya, Somogy és Bács-Kiskun megyében 5-10 cm közötti.

Az intenzív hóesés miatt a látási viszonyok is korlátozottak lehetnek.
Szélcsend van, vagy gyenge a légmozgás, így hóátfúvások nincsenek, járhatatlan út vagy elzárt település nincs az országban.

HATÁRINFORMÁCIÓK:

A magyar-ukrán határon befelé Beregsuránynál félórás, Záhonynál 1 órás a várakozási idő befelé a személyautóknak.

A magyar-román határon Ártándnál kifelé fél óra a várakozási idő a tehergépkocsik számára.

A magyar-szerb határon a röszkei autópálya-átkelőnél a Magyarország felé tartó tehergépjárművek 2 órás araszolásra készüljenek. Tompánál is 2 órás a várakozás a befelé.

A magyar-osztrák határon Hegyeshalomnál az M1-es autópálya-átkelőnél a ki- és belépő oldalon is zavartalan a forgalom.

Indulás előtt: Útinform-szolgálat diszpécserei 0-24 órában fogadják hívásukat a +36-1-336-2400-es telefonszámon, ezen kívül a www.utinform.hu-n is számos hasznos információt találhatnak. Ha Budapesten belül indulnak útnak, a BKK Infó segítségét kérhetik, elérhetőségeiket megtalálják a www.bkkinfo.hu oldalon, illetve a BKK Infó mobilapplikációt is igénybe vehetik. Tervezzék meg optimális útvonalukat, még mielőtt útra kelnek!

Ha már úton vannak: ha tehetik, használjanak autós navigációs applikációkat. A WAZE és a Google Maps iOS és Android készülékekre is elérhető. Mindkét alkalmazás hasznos segítséget nyújthat.