Vízkelety Mariann a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület új elnöke

2019.01.23. 19:21

Vízkelety Mariannt, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkárát választották meg a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület új elnökének, miután Balog Zoltán bejelentette lemondását a keddi közgyűlésen - közölte az egyesület szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint Vízkelety Mariann, aki alakulása óta tagja a szervezetnek, a közgyűlésen azt mondta, elődjéhez híven, hasonló szellemben és elhivatottsággal szeretné végezni munkáját az egyesületben.

Az új elnök tagja a Százak Tanácsának, a Széll Kálmán Alapítványnak és több más nemzeti értékrendű civil szervezetnek - tették hozzá.

Mint írták, Balog Zoltán 2009. augusztus 29-től volt az egyesület elnöke, a későbbiekben tiszteletbeli elnökként tevékenykedik ott.

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület 1996-ban alakult a polgári, nemzeti és keresztény közéleti erők összefogása, a polgári értékek, erények megóvása és országos kiterjesztése érdekében. Az egyesület számos fontos és időszerű témában szervez társadalmi és szakmai egyeztetést, vitafórumot, kulturális eseményt, országos és határon túli rendezvénysorozatot a kitűzött célokért és a polgári gondolkodás kultúrájának ápolásáért.